2017. október 26., csütörtök

A cseresznyefa árnyékában - Got7 × BTS - YoungHope fanfiction


A cseresznyefa árnyékában



   Mikor a ragyogó Nap sugarai felkeltettek, hirtelen nem tudtam, hol vagyok, majd pár másodperc múlva beugrott, hogy úgy elfáradtunk Hoseokkal a közös túrázásunkban, hogy ledőltünk egy cseresznyefa alá kicsit pihenni, amiből az lett, hogy elszenderedtem. Oldalra fordulva megláttam, hogy a párom is az igazak álmát alussza, ezért közelebb bújva hozzá, szívére raktam fejem, és hallgattam annak dobbanásait. Alapjáraton vidám természet voltam, ahogy ő is, épp ezért sokszor túlságosan is fel voltunk pörögve, de amikor aludt, olyankor a szívverését hallgatva olyan nyugalom fogott el, amihez nem volt fogható. Ilyenkor mindig megbizonyosodtam róla, hogy soha sem akarok Hosi nélkül élni, az élete része akarok maradni örökre.
Már négy év eltelt, amióta a művészeti fősuliban megismerkedtünk. Párba osztottak minket, hogy hozzunk össze valami közös projektet. Először féltem vele együtt dolgozni, mivel ő a társaság központja volt, míg én inkább a háttérből nevető figura. De aztán megbeszéltük, hogy milyen dal lesz az, ami a leginkább megfelel az én hangomnak, és arra, hogy ő táncoljon rá. Nagyon sokat gyakoroltunk közösen, és szinte napról-napra közvetlenebbek lettünk egymással, mígnem be kellett vallanunk magunknak, hogy beleszerettünk a másikba. Ez azonban nem ment olyan könnyen. Talán azért sem, mert a többiek, amint egybe raktak minket, kijelentették, hogy ha két helyes, meleg srác összekerül, annak szerelem lesz a vége. Mi már csak dacból sem akartuk bevallani, még saját magunknak sem, hogy igazuk lett, beleszerettünk a másikba, ráadásul végérvényesen. Nálam azonban az is hátráltató tényező volt, hogy mikor korábban azon gondolkodtam, milyen pasit tudnék páromként elképzelni, inkább egy komolyabb személyre gondoltam volna, de Hoseokkal pont, az hozott minket közelebb egymáshoz, hogy nagyon hasonló habitusunk volt. Már nem is tudtam volna mással elképzelni a jövőmet, csakis vele.
- Ó, csak nem elaludtunk? – kérdezte bágyadtan, én pedig egy gyengéd csókot leheltem ajkára válasz helyett. – Bármikor szívesen ébredek egy ilyen csókra.
- Hisz szoktál – jegyeztem meg.
- De itt a szabadban még jobb. – Ekkor egy kisebb szél miatt megcsapta az orrunkat a cseresznyevirág jellegzetes illata, ami mindkettőnknek nagy kedvence volt, így mélyeket szippantva mosolyogtunk egymásra. – Bár veled egy téli tájon ébredve is forróság árasztana el.
- Mondanám, hogy ez fordítva is igaz, de… - Úgy tettem, mint aki gondolkodik, mire hirtelen hátamra terített, és rám feküdt.
- Szóval azt mondod, hogy ez egyáltalán meg sem hat? – kérdezte, miközben nyakamat kezdte el csókolgatni, míg kezei derekamat simogatták.
- Ne-em – hazudtam teljesen nyilvánvalóan.
- És ez sem? – Most az ajkaimat vette birtokba, amitől teljesen felvillanyozódtam.
- Hoseok!
- Igen? – kérdezte, miközben továbbra is kellemesebbnél-kellemesebb érintésekkel jutalmazott.
- Szeretlek – mondtam ki egyszerűen, hisz nálunk mindennapos volt ennek a szónak az ismételgetése, de a mögötte lévő jelentés sohasem kopott, egy hangyányit sem.
- Én is téged. Hajnalig is el tudnék itt lenni veled a fűben.
- De megígérted, ha már a te kedvedért eljöttünk túrázni, akkor utána mese maratont tartunk miattam – néztem komolyan a szemébe, mert, ha mesékről volt szó, akkor igenis nem vicceltem.
- Hát persze, hogy mesézünk, csak légyszi, olyanokat nézzünk, amiket még nem láttam hússzor! Ne mondd nekem, hogy az elmúlt években nem jöttek ki olyan új mesék, amik legalább valamelyest el nem nyerték a tetszésedet!
- Dehogynem!
- Engem is annyira rángattál már el a moziba. Már a kisgyerekes szülők mellett mi is törzsvendégek vagyunk, amint valami új rajzfilm kerül vetítésre.
- És ez zavar?
- Á, nem is tudnék jobb programot kitalálni, mint állandóan meséket nézni! – nevetett, amivel akarata ellenére megbántott kicsit.
- Sajnálom, hogy egy ilyen gyerekes személlyel költöztél össze – pattantam fel a földről.
- Youngjae, nehogy már megsértődj! Hisz tudod, hogy nincs bajom velük, és amúgy is, ha veled vagyok, miközben nézem őket, akkor tényleg nem tudnék jobb programot kitalálni. A mesék iránti szereteted is a személyiséged fontos része, mint nálam a túrázási mániám. Ne becsüljük le az egyes tulajdonságainkat, csak azért, mert nem olyan megszokottak! És én már amúgy is megszoktam a meséket. Volt négy évem edződni. Csak azt mondtam, hogy ne megint ugyanazokat nézzük, amiket minden évben meg kell legalább kétszer – magyarázta, ami közben olyan aranyos volt, hogy homlokon pusziltam.
- Tudod, mit? Kapsz egy kis engedményt – erre felcsillant a szeme. – Három meséből kettőt te választhatsz ki.
- Ó, ez már tetszik! De miért érzem azt, hogy a harmadik a Shrek 2 lesz?
- Mert az a legjobb mese a világon és kész! - Ezután pedig megragadva a kezemet, táncba hívott. 
- Szabad megkérnem a kedvenc énekesemet, hogy csodás hangjával adjon némi aláfestést táncolásunknak? – kérdezte költői megfogalmazásban, mire megköszörültem a torkomat, és az egyik közös nagy kedvencünket kezdtem el énekelni, ami egy lassú dal volt.
Hoseok először keringőzni kezdett velem, majd azt vettem észre, hogy olyan gyorsan forgat, hogy nem bírok énekelni, így végül nevetőgörcs közepette huppantam a földre, ő pedig mellém feküdt.
- Ezért a nevetésért élek. Szerintem egy depressziósokból álló szobát is meg lehetne mosolyogtatni a te kacagásoddal, hidd el! – jelentette ki.
- Mintha ez rád nem lenne igaz.
- Jó, persze, én is el tudom ragadtatni magam, de a te nevetésedhez nincs fogható. Ez egy vitathatatlan tény! Ahogy a hangodhoz sem.
- Na, azért a te táncolásod sem kutya, még mindig. Az én botlábaim mellett pedig végképp. – Tudtam, hogy nem vagyok olyan béna, de ha az ember párja a suli legjobb táncosa volt, a saját amatőr próbálgatásait eléggé szánalmasnak tudta érezni.
- Ezt ne kezdjük el megint! Te tudsz táncolni egy bizonyos szinten, ahogy én is tudok énekelni. Téma lezárva.
- Rendben. - Majd összekulcsolva kezünket, elindultunk hazafelé.
Nincs annál jobb, mikor valaki iránt évek múltán is égő vágyat érzel a szívedben, de az a békesség, ami a mi kapcsolatunkra még jellemző volt, egyes napokon, mint ez a mai, még inkább fontos volt. Úgy éreztem, visszafogunk mi még látogatni ehhez a cseresznyefához.


 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése