2017. október 17., kedd

Tört angol - MarkJin fanfiction - 13. fejezet



Tizenharmadik fejezet – Csoki fagyi




Mark:

Miután vacsiztunk, Jinyoung kinn maradt kicsit beszélgetni Jaebummal a konyhában. Mivel az elmúlt két napban alig láttuk, így biztos, volt miről sztorizgatniuk. Bár most Youngjae sikere volt inkább a fő attrakció - már amennyit megértettem Jackson hadarásából, aki megpróbálta gyorsan felvázolni nekem a helyzetet -, ennek ellenére tudtam jól, hogy én is beszédtéma leszek. JaeBum biztosan kikérdezte Juniort arról, hogy eddig miként sikerült beilleszkednem közéjük. Csak reménykedni tudtam benne, hogy inkább jó dolgokat mondott rólam. De az előző esti vallomása, és az aznapi sikeres demó felvételünk után reméltem, hogy tényleg így volt. Persze biztosan mesélt arról, hogy rájött, hánytam az első reggelen. Ez sajnos tény volt, így nem róhattam fel neki, ha megemlítette.
Viszont, amíg ő kinn volt, én kihasználtam az alkalmat, hogy felhívjam a szüleimet.
- Szia, anya! – szóltam bele a telefonba, amint felvette.
- Szia, Mark babám! – Mindig a babázás.
- Hogy vagytok? – kezdtem egy általános kérdéssel, ezzel is kipuhatolózva, vajon sejtenek-e valamit Joey „meneküléséből”.
- Tudjuk, az öccséd elmesélt mindent, amint hazaértünk – tért azonnal a tárgyra anya. – Várj, kihangosítom a telefont, mert közben idejött édesapád is!
- Rendben.
- Szia, Mark! – köszönt ő is. – Megnyugodhatsz, Joey lehiggadt!
- Ennek örülök. Nagyon fáj, hogy így szenved miattam – vallottam be.
- De te is szenvedsz – jegyezte meg anya aggódva. – Ne is próbáld tagadni, kisfiam! Születésed első másodperce óta ismerlek, a hangleejtésedből tudom már tegnap óta, hogy valami nem olyan ott, mint amire számítottál.
- Tényleg túl jól ismersz – csak ennyit mondtam.
- Mi a baj, Mark? – ezt apa kérdezte.
- Hiányoztok. Kicsit úgy érzem, mint akit kiszakítottak hirtelen az otthonából, és a világ másik felére pottyantva azt várják tőle, hogy tegyen csodát. Pedig még koraiul sem tudok jól – vallottam be remegő hangon.
- De meg fogod tanulni. És nem csak úgy érzed, hogy kiszakítottak az otthonodból, ez így is van, amit te vállaltál az álmodért. Tudom, hogy nem fogsz elvérezni, és pár hét múlva vidáman számolsz be minden sikerről, amiben részed volt – hallottam apa hegyi beszédét a vonal túlsó végéből.
- Azt mondod? – kérdeztem bizakodóan.
- Hát persze.
- Nem akarok nektek csalódást okozni – vallottam be.


- Kicsim, te számunkra nem tudnál csalódást okozni – biztosított e felől anya. – Én inkább attól félek, hogy magadban csalódnál, ha meghátrálnál ettől a feladattól.
- Van ebben valami.
- Hát persze, hogy van. A tesód miatt viszont ne aggódj, kézben tartjuk a dolgot! De azért legyen mindig kezed ügyében a mobilod, ha esetleg hívna! – viccesen mondta az utolsó mondatot apa, épp ezért is imádtam őket anyával, mert a komoly beszélgetésekbe is tudtak humort csempészni.
Ezek után minden részletre kitértem a napommal kapcsolatosan, kivéve persze a Jinyoungos furcsa érzéseimet, valamint a vallomását. De még így is külön kiemelték, mennyire örülnek, hogy mégis csak szimpatizál velem, így már ők is nyugodtabbak.
Pont, mikor lettem a telefont, szinte másodpercre pontosan lépett be Junior a szobába, én pedig tudtam, hogy mi vár ránk, így már nyúltam is az asztalon lévő könyvek közül a sajátjaimért.

Jinyoung:

Miután kiveséztem Jaebummal a Markhoz való viszonyomat, szükségem volt pár perc egyedüllétre. A mosdóban lévő tükörre tapasztva tekintetemet, másnak láttam magam. Azt nem tudtam volna megmondani, hogy miben is különböztem korábbi önmagamtól, csak abban voltam biztos, hogy a szívemen egy új ablak nyílt meg, amit vagy becsuktam, míg késő nem volt, vagy pedig hagytam, hadd tapasztaljon olyan dolgokat, amiket előtte elképzelni sem tudtam. Bár eléggé erősnek tartottam azt a kijelentést, hogy máris belezúgtam Markba. Persze az is igaz, hogy még ha így is lett volna, mivel sohasem éreztem hasonlót, így nem volt mihez viszonyítanom, és benne volt a pakliban, hogy ezért nem ismertem fel ezt az érzést. De Jaebum bárhogy próbált győzködni, hogy én lennék a tökéletes személy Mark mellé, ebben jobban kételkedtem, mint abban, hogy valaha vonzottak-e a nők.
Végül elhatároztam magam: Nem szerethettem bele Mark Tuanba, és kész! Ő túlságosan is törékeny, angyali személy lett volna mellém. Meg hát azt sem lehetett kézpénznek venni, hogy vonzódott a saját neméhez, pláne, hozzám. Épp ezért, ezt az eshetőséget már most az elején el kellett vetnem, és csak, mint jó barát, mentor és segítő akartam hozzá fordulni.
Mikor az ajtónkhoz léptem, hallottam, hogy telefonon beszélget, így vártam egy kicsit. De amint letette a kagylót, már be is nyitottam, bár utólag megbántam, hisz így szinte teljesen biztos, hogy lelepleztem magam a pontos időzítésemmel. Ezzel viszont nem foglalkoztam, és Mark sem, hisz tudva, mit kell tennünk, a nyelvkönyveiért nyúlt, én pedig a sajátjaimat vettem a kezembe.
- Gyere, üljünk az én ágyamra! Ez kényelmesebb – ajánlottam fel, bár kellett pár másodperc előtte, hogy eszembe jusson, a kényelmes szó, hogy van angolul, de végül csak beugrott.
- Rendben. - Megilletődve ugyan, de gyorsan átfészkelte magát mellém, majd a falnak döntve a hátunkat, szinte csak pár centi választotta el a karjainkat egymástól.
A könyvek tényleg jó választásnak bizonyultak, mivel teljesen azonos felépítésű volt a tartalmuk, már amennyire ez lehetséges volt. Mindketten lelkesen bújni kezdtük a sajátunkat, majd ceruzát a kezünkbe véve el is kezdtük a munkafüzeteket kitöltögetni. Bár javítókulcs nem volt hozzájuk, de nem is volt rá szükségünk, mivel ott voltunk egymásnak, mint élő javítókulcs. Én alig vétettem hibákat, Mark viszont pont, hogy alig talált el valamit. Nem is mertem közölni vele, hogy nagyon nem jó, amit csinált, de végül kivette a kezemből a könyvét, és sápadtan kémlelte a feladatokat.
- Ó! – ennyit mondott.
- Nem olyan vészes, hisz még csak most kezdted – próbáltam biztatni, mire ő fájdalmasan váltogatta tekintetét a kettőnk feladatai között. – Én évekig tanultam a suliban az angolt, így most csak ismételnem kell. Ne hasonlíts magadhoz, kérlek! Az nem lenne fair veled szemben.
- Jó – mondta lehajtott fejjel.
- Tudod, mit! Hosszú napunk volt ma is, inkább pihenjünk, rendben? – kérdeztem lelkesen mosolyogva rá, hátha ettől bármivel is jobban érzi magát, de mint láttam, ez nem segített jelen pillanatban.
- Elmegyek zuhanyozni – állt fel továbbra is búslakodva.
- Rendben.
Elkezdtem erősen agyalni, hogy mivel is vidíthatnám fel, ami közben ledőltem az ágyamra, és nem vettem észre, hogy álomba szenderültem.


Nagyjából két órával később riadtam arra, hogy Mark a telefonjával világítva tanul, de közben egyre keservesebben sír.
- Te meg mit csinálsz fenn még ilyenkor? – kérdeztem félálomban.
- Semmit, aludj csak! – felelte, miközben gyorsan letörölte a könnycseppjeit.
- Azt már nem! Várj, mindjárt jövök! – mondtam, miután villanyt gyújtva megkerestem a pénztárcámat.
Magamra kapva a kabátomat, elindultam a két sarokkal arrébb lévő éjjel-nappaliba. Nem meglepően este tizenegykor senki sem vásárolt rajtam kívül, így gyorsan körbejártam a helyet, hogy vajon mivel tudnám Markot felvidítani. Az ital ki volt lőve, semmi pénzért nem akartam rosszba vinni. Végül az édesség mellett döntöttem, viszont nagy volt a dilemmám, hogy csokit vagy fagyit vegyek, hisz a könyvekben és filmekben is mindig ezekkel vigasztalódtak az emberek. Majd megtaláltam a tökéletes megoldást, méghozzá egy nagy doboz csoki fagyival. Két legyet egy csapásra!
Elhagyva a boltot, kapkodtam a lábaimat hazáig, már csak azért is, mert meglepően hideg volt. Szerencsére úgy tűnt, senki sem kelt fel a mászkálásomra, így nyugodtan vettem elő egy-egy kanalat a konyhából, majd visszaosontam a szobánkba.
- Hol voltál? – kérdezte Mark aggódva, aki előtt most is ott voltak a tankönyvek.
- Boltban – majd letettem az ágyára a fagyit a kanalakkal együtt. – Ez talán segíthet, hogy vidámabb légy.
- Elmentél a boltba miattam? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Hát persze – feleltem természetesen, mire ő meghatódva nézett rám, majd hirtelen, valószínűleg saját magát is meglepve, felpattanva az ágyról, a karjaimba vetette magát. Ráadásul olyan gyorsasággal és lendülettel csinálta mindezt, hogy kicsit hátrébb is hőköltem; de szerencsére elég stabilan álltam ahhoz, hogy ne billenjek nagyon meg.
Markot tartani a karjaim között, semmihez sem volt hasonlítható. Olyan vékony és törékeny volt, de közben mégis erős, amit már csak azért is tudtam, mivel nagyon szorosan húzott magához. Ha akartam volna, se tudok szabadulni az öleléséből, de eszem ágában sem volt semmi ilyesmi. Az illata pedig, ami megcsapta az orromat, egyszerre volt kellemes és férfias. A szíve heves dobogását érezni saját mellkasomon, amihez hozzá szorította, intimebben érintett, mint eddig bármi a világon, és ezt csak tetézte, amikor azt súgta a fülembe, hogy: „Köszönöm.”
- Nincs mit – feleltem halkan, mire elengedett, majd visszaülve az ágyára, azonnal kinyitotta a fagyis dobozt, és maga mellé mutatott, hogy üljek le.
Ezután kettőnk közé téve az édességet, vidáman falatoztunk. Nem beszéltünk sokat, mert bár ő azt hitte, hogy én remekelek angolból, ez közel sem volt így, tehát az ő anyanyelvén sem tudtunk volna mélyebb beszélgetésbe kezdeni. 
   - Te már tök jól beszélsz angolul. Nekem kell sokat magolnom – jegyezte meg Mark.
- De hisz ez csak tört angol. Ennél sokkal többet szeretnék kihozni magamból. És te is többet érdemelsz tőlem – sóhajtottam egy mélyet, miközben elvesztem abban a reménnyel teli barna szempárban, ami túl sokat sírt, amióta itt volt Koreában. Ezek után pedig nem volt szükség szavakra közöttünk, csak ettünk, bazsalyogtunk, és olykor váltottunk egy-egy lopott pillantást.

Mark:

Jinyoung mellett ülve, éreztem a nyomást magamon, hogy jól kell teljesítenem. Nagyon igyekeztem, és mivel láttam, hogy ő gyorsan halad, így próbáltam sietni, és talán pont ez volt a vesztem. Kijavítva a feladatait, konstatáltam, hogy alig vétett bennük egy-két hibát, ami rám nem volt igaz. Láttam, hogy ódzkodik megmutatni a javítását, de én igenis kivettem a kezéből, és lesápadva néztem, hogy alig sikerült valamit jól megoldanom. Az ő és a saját feladataim között váltogatva tekintetem, realizáltam igazán, hogy mennyire nagy a különbség köztünk. Bár már abból is rájöhettem volna, hogy ő azért elég jól beszélte szóban az angolt, míg én csak pár dolgot tudtam koreaiul elmakogni. De persze sokszor előfordult, hogy szóban jobb volt az ember idegennyelvekből, mint írásban. Viszont ő mindkettőben ügyes volt, nekem azonban egyik sem ment, még legalább is nem.
- Nem olyan vészes, hisz még csak most kezdted. Én évekig tanultam a suliban az angolt, így most csak ismételnem kell. Ne hasonlíts magadhoz, kérlek! Az nem lenne fair veled szemben – próbált bíztatni, de nem igazán ment neki.
- Jó – mondtam ennyit, miközben fejemet lebólintva bambultam.
- Tudod, mit! Hosszú napunk volt ma is, inkább pihenjünk, rendben? – olyan lelkesen mosolygott rám, amitől csak még inkább rossz érzés fogott el, hogy csalódást fogok neki okozni.
- Elmegyek zuhanyozni – álltam fel, majd a fürdőszobában szinte megijedtem bús ábrázatomtól. Nem csoda, hogy Jinyoung igyekezett felvidítani, egy ilyen szomorú arcú embert, mint amilyen most én voltam, lehet, a Holdról is kiszúrtak volna.
Bár nem töltöttem sok időt a fürdőben, mire visszaértem, Junior kidőlve aludt az ágyában. Ez már a harmadik közös estém volt vele, de eddig még nem láttam alvás közben az arcát, mert vagy sötét volt, vagy háttal volt fordulva nekem. Most viszont közelebbről megnézve, angyalibb volt a külsője, mint valaha. Lehet, hogy nem kedvelt meg már az első percben, ahogy meglátott, amit teljesen megértettem, hisz egy hirtelen jött idegen, senki életében nem épp a legcsábítóbb dolog, de mintha percről-percre enyhült volna az irányomba, és felfedte számomra azt a gyönyörű személyiségét és lelkét, ami talán még a külsöjénél is szebb volt.


Érdekes, soha, senki nem keltette még fel ennyire az érdeklődésemet. Jinyoungban volt valami egyedülálló, de mi? Furcsa dolgokat éreztem iránta, állandóan zavarba jöttem mellette. Tényleg könnyen rá lehetett volna mindezt arra fogni, hogy már régebb óta az idolom volt, de egyre inkább úgy éreztem, hogy itt ennél többről volt szó.
Elmélkedésemből az ébresztett fel, hogy Juniort kirázta a hideg, mivel nem volt betakarózva. Óvatosan megpróbáltam kihúzni alóla a takaróját, de nem sikerült, csak annyit értem el, hogy addig mozgolódott, hogy teljesen összegyűrte maga alatt. Végül a sajátommal takartam be gondosan, én pedig kicsit feljebb vettem a főtést, majd elővettem az egyik vastag pulcsimat, hogy ne fázzak. Ezek után lefeküdtem, viszont csak nem hagytak nyugton azok az elrontott feladatok, így a telefonommal világítva újra tanulmányozni kezdtem őket, de nem értettem, hogy miért nem jó, amit csináltam. Újra és újra nekifutottam az összesnek, de hiába. Már legalább tízszer elolvastam a tankönyv első három oldalát, de az se segített. Majd a kisöcsém jutott eszembe, hogy azért kellett elszenvednie a bátyjának a hiányát, hogy ő az éjszaka közepén is koreai feladatokkal szenvedjen a világ túl felén, és ráadásul ne is menjen neki a dolog. Biztos voltam benne, ha ezek után sem kezdek el remekelni benne, akkor nagy valószínűséggel oda minden reményem, hogy itt maradhassak a csapat tagjaként. Bár talán takarítónak megtartottak volna, de ahhoz is a takarítószerek nevét be kellett volna tudnom magolni.
Fogalmam sincs, mikor kezdtem el sírni, ez az elmúlt napokban már olyan általános dologgá vált nálam, hogy fel sem tűnt. Viszont Jinyoungot felkeltettem vele, aki kábán arról kérdezett, mit csinálok ilyen későn fenn.  
- Semmit, aludj csak! – hazudtam, és közben gyorsan eltűntettem az arcomon lévő könnycseppeket.
- Azt már nem! Várj, mindjárt jövök! – mondta, és mire észbe kaptam, már el is rohant.
Kihasználva, hogy egyedül vagyok, gyorsan megmostam kiporosodott arcomat, és reménykedtem benne, hogy mire visszaér Jinyoung, addigra vérben álló szemem valamelyest normalizálódik. Nem kellett sokat várnom, hogy megérkezzen, de így is eléggé aggódtam, mert nem volt jó érzés belegondolni, hogy az éjszaka közepén miattam sétafikált az utcán.
- Hol voltál? – kérdeztem aggódva.
- Boltban – válasz közben letett az ágyamra egy nagy doboz fagyit, két kanállal. – Ez talán segíthet, hogy vidámabb légy.
- Elmentél a boltba miattam? – néztem rá meglepődve.
- Hát persze – felelte olyan természeteséggel, amit ilyen fáradtan és kétségbeesetten a vártnál is jobban értékeltem, és gondolkodás nélkül, ösztönből felpattantam az ágyamból.
Mire észbe kaptam, olyan szorosan húztam magamhoz, mintha más ember nem létezne rajta kívül a világon. De ezen az éjszakán, nem is tudtam volna senki mást elképzelni magam mellett. Mintha egy kicsit meg is billent volna a nagy lendületem miatt, amit máskor szégyenlősen fogadtam volna, most viszont ez sem érdekelt. Amíg úgy éreztem, szükségem van arra, hogy magamhoz húzzam, szorítottam, a szívem pedig majd ki akart ugrani a helyéről. Nem voltam nagy érintgetős típus, a családomon kívül nem szívesen ölelgettem másokat, de Jinyoung… Tényleg nem tudtam meghatározni, mit jelentett számomra, de sokat, annyi biztos, és ezt ebben a helyzetben a tudtára is adtam.
- Köszönöm – súgtam a fülébe, majd erőt véve magamon, elengedtem, miután azt felelte, hogy „Nincs mit”.
Az ágyamra visszaülve, már nyitottam is ki a fagyis dobozt, majd magam mellé mutatva jeleztem, hogy üljön le mellém. Amint ez megtörtént, szépen elhelyeztem közöttünk a fagylaltot, amit közösen elkezdtünk enni. Ezek után nem beszéltünk sokat, nem mintha az elmúlt napokban nem ez lett volna a megszokott, de most először éreztem igazán, hogy nekünk nincs is szavakra szükségünk, hogy megértsük a másikat. Már maga a tény, hogy csoki fagyit hozott, ami a kedvenc édességem volt, anélkül, hogy megkérdezte volna, önmagáért beszélt.
- Te már tök jól beszélsz angolul. Nekem kell sokat magolnom – ezt azért ki kellett mondanom.
- De hisz ez csak tört angol. Ennél sokkal többet szeretnék kihozni magamból. És te is többet érdemelsz tőlem. - Az, hogy mivel érdemeltem ki, hogy Jinyoung ilyen dolgokat mondjon nekem, az a sok rejtély egyike volt, ami hozzá kapcsolódott. Lehet, hogy tizedannyi mondatot se váltottam vele, sőt, huszad annyit sem, mint Jacksonnal, de az ő elejtett mondatai többet jelentettek nekem, mint egy egész napos beszélgetés itt bárki mással.


  (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

4 megjegyzés:

  1. Egyszerűen odavagyok ezért a történetért... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy! Ez igazán sokat jelent nekem. <3

      Törlés
  2. Örülök, még nem tudtam egy szót se leírni a kövi fejezetből, de hátha jövőhétig összehozok valamit. :)

    VálaszTörlés