2017. október 18., szerda

Ezentúl megvédesz tőlük? 1/2 - Got7 - JinSon fanfiction



Ezentúl megvédesz tőlük?


1/2




- Itt van már Park Sznob Young! – hallottam az egyik osztálytársam hangját, de persze úgy tettem, mint, aki a fülében szóló zene miatt kizárta a többieket. Sokszor tényleg képes voltam rá, de ez a nap más volt.
Apámmal ügyesen összevesztem, mielőtt elindultam. Közölte velem, hogy biztos azért romlott a tanulmányi átlagom, mert buziskodoktam. Istenem, bárcsak ki tudtam volna törölni az összes emlékemet, ami hozzá kapcsolódott, főleg az elmúlt egy évből, mióta tudta, hogy a fiúkhoz vonzódtam. Bár előtte sem voltam éppen a társaság középpontja, de akkoriban még járogattam a többiekkel ide-oda, voltak barátféleségeim, amit azóta egyáltalán nem mondhattam el magamról. Azon a napon, az a Park Jinyoung, aki előtte voltam, megszűnt létezni. Az ütések, amiket apámtól kaptam, mikor rászántam magam, hogy elmondjam neki, meleg vagyok, jobban fájtak, mint az összes előtte kapott pofon együttvéve. Mert nem egyszer bántott, amióta anya tíz éves koromban elhunyt, így magunkra hagyva minket. Én mégis naivan azt hittem,  szeretett annyira, hogy elfogadjon olyannak, amilyen voltam, de mint kiderült, tévedtem. Sejthettem volna, hogy nem azért vert meg annyiszor a rosszabb jegyeim miatt, mert megértő személy volt; de az ember hisz a szülőjében, főleg, ha már csak egy maradt neki. Azonban a hitem, azon a napon szertefoszlott az irányába, amit sohasem kaptam vissza, és tudtam, már nem is fogom.
Megígértem neki, hogy teszek azért, hogy ne legyek meleg. Persze tisztában voltam vele, hogy ez lehetetlen, de ő makacsul hitt benne, hogy el tudtam nyomni magamban. Talán még pár évig ment  is volna, ha nincs a közvetlen környezetemben Jackson Wang.
Jacksont lehetett volna az ellentétemnek mondani, de én sohasem gondoltam úgy rá, hanem inkább egy olyan srácra, akivel ki tudtuk volna egészíteni egymást, legalább mint barátok. Ő ebben az évben került az osztályomba, miután Kínából ideköltöztek a szüleivel, tehát már azután érkezett, hogy én teljesen magamba fordultam, így esélyem se volt őt megismerni igazán. Biztosan úgy hitte, hogy akárcsak mindenki mást, őt is levegőnek néztem, pedig ez a feltételezés olyan messze állt az igazságtól, mint én a heteroszexualitástól.
Mikor először megláttam, hirtelen sokkot kaptam. Nem mondom, hogy nem voltak helyes pasik a suliban, de igazán senki sem keltette fel az érdeklődésemet, talán ezért is csak tizenhét évesen jöttem rá, hogy a férfiakhoz vonzódtam. Jackson azonban túlságosan is átlagon felüli külsővel rendelkezett, amit nem tudtam hova tenni. Ezzel azonban nem csak én voltam így, hanem az osztály nagy része is. Az egyik „banda” azonnal bevette maguk közé, és szinte ignorálták azt a tényt, hogy a szuper szexi külső egy végtelenül egyszerű, visszafogott fiút rejtett. Jackson maga volt a tisztaság, kedvesség, épp ezért nem tudott nekik nemet mondani. De nem is a srácokkal volt baj, hanem inkább a lányokkal. Hogy némelyek mit műveltek, az már undorító volt. Folyamatosan taperolták, és bár látták, hogy ez milyen rosszul érintette őt, de mivel Jackson nem mondott soha nemet, így egyre többször csinálták. A fenékre csapások és arcra puszilgatások már teljesen általánosak voltak tőlük. Én pedig minden nap lenyeltem a mérgemet és gyűlöletemet az irányukba. 


Hogyan mertek ilyet csinálni? És miért pont Jacksont szemelték ki? Persze, ő volt a külföldi diák, aki bár jól beszélt koreaiul, a nehezebb kifejezésekkel be lehetett csapni és kinevetni, plusz szexibb volt, mint a suliban bárki más. De a belsőjével miért nem akart senki sem foglalkozni? Ők csak egy kirakati babaként tekintettek rá, amiért legszívesebben mindőjüket apám elé küldtem volna, hogy egyes pofonokat ők szenvedjenek el helyettem. Az egyik nap azonban nem bírtam tovább, amikor az iskola udvarán olyat kértek Jacksontól, amit már jóindulatból és félénkségből sem volt képes megtenni.
- Na, csak egy aprócska csókról lenne szó! – simogatta az arcát az egyik csaj az osztályunkból, miközben a falhoz szorította. Jackson próbált volna menekülni, de a két barátnője elállták jobbról és balról is az útját.
- Sajnálom, nem szeretném – mondta végül, majd meghajolva indult előre, de a lány visszahúzta.
- Dehogynem szeretnéd! Hisz nálam jobbat úgyse kapsz – jelentette ki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, amit a barátnői láthatólag sérelmeztek, de megszólalni nem mertek.
- Bocsájts meg, de tényleg nem én vagyok az, akit meg kéne csókolnod.
- Márpedig de! – Mire Jackson észhez kapott, addigra már követelőzően falta a száját, én pedig itt léptem be a képbe. Ellökve a lányt, megfogva Jackson kezét, magam felé húztam.
- Mit képzelsz te magadról? Méghogy nálad jobbat úgyse kap! Azt ne hidd, hogy mindenható vagy, mikor életemben nem hallottalak hármasnál jobban felelni, de azt se mondanám, hogy olyan gyönyörű lennél. A barátnőid nem mellesleg sokkal szebbek és okosabbak nálad, csak szerintem nem merik ezt felvállalni, mert elnyomod őket. Jacksont azonban többé nem fogod. Ha kell, életemben először megütök egy lányt, de többet a közelébe nem mész! – ordítottam rá torkom szakadtából. Ekkor minden érzelem felszínre tört belőlem, amit elfojtottam magamban Jackson kihasználásával kapcsolatosan. Nem tehették ezt vele többet, igenis a védelmembe vettem.

 
- Azt még meglátjuk. Pápá, Jackson! – búcsúzott tőle színházasan, majd az alattvalói is követték.
- Istenem, köszönöm! – karolt át a szabad kezével, mivel a másik továbbra is az enyémet szorította, amióta magam mellé húztam.
- Nincs mit. Igazából már korábban ki kellett volna állnom melletted, sajnálom, amiért ilyen soká tettem meg.
- Egek, nehogy te szabadkozz! Hisz én hagytam idáig fajulni a dolgokat. Csak mert… ők… azt hiszi mindenki, hogy milyen kemény vagyok, pedig nem. Én csak… Én csak próbáltam kedves lenni, erre ez lett a vége, hogy már többször érintette meg ennek a lánynak a keze a férfiasságomat, mint ahányszor a karomat. Ez a csók pedig már tényleg a végső pont volt. Bár nem tudom, mi lett volna, ha nem lépsz közbe. – Olyan kétségbeesés és undor volt a tekintetében, hogy muszáj voltam ismét magamhoz ölelni. Én viszont nem kihasználásból tettem ezt, hanem pont azért, hogy visszaadjak neki valamit, amit az elmúlt percekben elveszített.
- Ez volt az első csókod, igaz? – kérdeztem, de szinte teljesen biztos voltam benne.
- Igen, ez volt. Remek, mi? Már maga a tény, hogy egy lánnyal történt, fájdalmas pont nekem, ráadásul ilyen körülmények között – vakarta még a szabad kezével a tarkóját, hisz még ha nem is direkt, de bevallotta nekem, hogy meleg volt, ami sok mindent megmagyarázott.
- Ó!
- De… Á, semmi!
- Nem, mondd csak! – biztattam.
- De, ha valaki most megcsókolna, pár percen belül az előző eset után, az talán teljesen feledtetni tudná velem, ami történt. Bárcsak lenne itt egy olyan gyönyörű, védelmező srác, aki még vonzódna is hozzám, és megtenné ezt értem! Viszont az én életem nem ilyen szép – mondta, miközben vágyakozóan, sokat sejtetőt tekintettel nézett rám.
Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Jackson Wang, mármint a Jackson Wang, akiért ácsingóztam már egy ideje, a férfi ideálom, a legtisztább személy, akivel találkoztam, konkrétan arra kért, hogy kárpótoljam egy csókkal az előző malőr miatt.
- Öhm… - lefagytam, és nem tudtam semmi értelmeset kinyögni, mire ő rákvörös fejjel el akart menni, de mivel nem engedtem a keze szorításából, ami már szinte saját testrészemként funkcionált az elmúlt percekben, így kénytelen volt maradni.
- Jinyoung, engedj el! Kezdd kellemetlen lenni a helyzet – nézett összefonódott kezeinkre.
- Nem. Nem akarlak elengedni, Jackson. Tény, hogy nem tudok sokat rólad, de amit láttam és tapasztaltam, az nagyon is tetszett. Meg akarlak jobban ismerni. Bár lehet, hogy csak egy magába roskadó személynek tűnök, de igenis van, akiért képes lennék változni. Te úgy hiszem, fel tudnád törni a szívemen lévő jeget, ha adnál egy csöppnyi esélyt. Kapok egy esélyt tőled, Jackson? – félve kérdeztem tőle, mivel annyi mindent követeltek tőle az elmúlt hónapokban, amikhez semmi kedve nem volt, nem akartam ezen emberek közé beállni.
- Hát persze, hogy kapsz! Érdekes, az egyetlen személy, akinek kérdeznie sem kellene ezt, az képes rá, és mindenki más, akinek kérdéssel sem engedtem volna még szívesen bizonyos dolgokat, anélkül is elvették azokat tőlem, mint ezt a csókot az előbb.
- Ha már én kapok egy esélyt tőled, az a minimum, hogy te pedig megkapod azt a kárpótláscsókot, amit szeretnél – mondtam, majd a hirtelen felvirult arca felé közelítettem, ami számomra továbbra is meglepő vággyal tekintett rám.
Elengedve a kezét, mindkét tenyeremet az állkapcsához érintettem, és óvatosan elkezdtem azt simogatni, majd közelebb húzva a saját arcomhoz, összeérintettem a homlokunkat, és pár másodpercig csak hallgattam a gyors szuszogását. Végül megadva a kegyelemdöfést, amire mindketten túlságosan is vágytunk, ajkamat az övére tapasztottam. Először csak óvatosan csókoltam, hisz nem akartam még véletlen sem követelőző lenni az előző eset után, azonban ő nem így gondolta a dolgot, és egyre hevesebben csókolt. A gyomrom csak úgy cikázott, a pulzusom a csillagos égben volt, vagy már az is lehet, hogy a világűrben.
- Ez volt az első csókom – suttogta, miután az ajkaink elváltak egymástól. – Igenis ez volt az első csókom! – bizonygatta, miközben legördült egy könnycsepp az arcán. Hogy lehetett egyszerre ilyen szexi és végtelenül érzékeny? – Ha tudom, hogy el kell szenvednem az előzőt ezért, akkor akár duplán is megtettem volna.
- De honnan tudtad, hogy én is meleg vagyok? – kérdeztem, hisz alig beszéltünk. Azt mondjuk kiszúrtam, hogy párszor engem figyelt, és azért olykor-olykor váltottunk egy-egy szót, de az nem volt sok minden.
- A tanáraink közös üzenetei által mindenkinek láthatjuk az e-mail címét, és észrevettem, hogy egy farkas a mobilod háttere, ezért mikor láttam a „magányosfarkas” e-mail nevet, rögtön összeraktam, hogy az lesz a tied. Így meglett a google profilod és a youtube csatornád, ahol nem jelölted be, hogy más ne lássa a lejátszási listáidat. Még az hagyján is lett volna, hogy Adam Lambert és Troye Sivan dalokkal vagy tele, mert remek énekesek, miért ne hallgathatná őket egy heteró srác? De láttam olyan videókat is, amik arról szóltak, miként viselkedjen az ember, hogy ne vegyék észre, hogy meleg. Innentől már minden világossá vált számomra, és még bátrabban mertelek titokban figyelni.
- Egek ura! Te aztán jó kis nyomozásba kezdtél miattam – képedtem el döbbenten.
- Nem volt vészes, és megérte. Kérdezhetek valamit? nézett rám félénken.
- Hát persze.
- Jinyoung, ezentúl megvédesz tőlük? – intett fejével félve az iskolaépülete felé.
- Még szép, hogy megvédelek. Most már számíthatsz rám. Együtt szembenézünk velük.
- Ahogy az apukáddal is – tette hozzá, miközben magához ölelt.
- Apáról már tényleg honnan tudsz? – ez érdekelt eddig a legjobban.
- Hallottam az egyik veszekedéseteket a kocsitokban, mivel le volt húzva az ablakotok. Az autótok hátuljánál leguggoltam, és úgy tettem, mintha a cipőmet kötném, de igazából hallgatóztam. Aj, Jinyoung, számodra sem egyszerű az élet!
- Ne is mondd! De mi lenne, ha erről egy melegebb helyen beszélnénk, mondjuk egy kávé mellett? – ajánlottam fel, mert az őszi szellő miatt kirázott a hideg, ő pedig még lengébben volt öltözve, mint én, így féltem, hogy megfázik.
- Én benne vagyok. – Majd újra megfogva egymás kezét, úgy andalogtunk, mint akik már egy jó ideje egy pár voltak.
Tudtam, hogy apám meg fogja mindezt tudni, és kiveri a szuflát is belőlem, de ha valakiért megérte, az Jackson volt. És amúgy is, már csak két hónap kellett, hogy betöltsem a tizennyolcat, és megkaphassam az anya által rám hagyott örökséget, amivel nyugodtan el tudtam költözni tőle. Nem vágytam másra jelen pillanatban, mint nyugalomra és Jacksonra, akit ezentúl igenis meg akartam védeni mindentől és mindenkitől.

A MÁSODIK RÉSZT ITT TALÁLJÁTOK! 


  (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése