Apaság 2/2 - Got7 - 2Jae fanfiction

Apaság

 2/2

A kép forrásáért kattintsatok IDE!

Jaebum:

- Apa, könyörgöm, vigyél el a vadasparkba! – Még keresztbe is tette a kezét a lányunk, aki három éves létére túlságosan jól tudta használni a női bájait.

- Kicsim, sajnálom, de nem. – Ezzel le is zártam volna a témát, de ő ezt persze nem így gondolta.

- Apuci nem ezt mondaná – nézett rám sértődötten.

- Csakhogy Apuci pont holnap viszi orvoshoz az öcsédet, és nem ér rá vadasparkozni, nekem pedig dolgoznom kell – magyaráztam neki, de mintha a falnak beszéltem volna.

- Aham… Hát persze, mindig csak az öcsém – egyre durcásabb lett.

- Ne kezdd megint! Ugyanúgy szeretünk téged is, csakhogy te már szobatiszta, okos, ügyes nagylány vagy, míg ő alig öt hónapos.

- Ez nem ér. Ha én is bepisilek, akkor elvisztek a vadasparkba? – csillant fel a szeme.

- Nagyon vicces! – mentem vissza a konyhába, befejezni az ebédünket.

- Tényleg igaza van az óvodában pár gyereknek – a hangja hirtelen szomorú tónusra váltott, ami minden egyes hisztizésénél jobban fájt. Ilyenkor majd beleszakadt a szívem abba, hogy cserben hagyom, mint apuka, ahogy attól előre féltem, mielőtt gyermeket vállaltunk volna a párommal.

- Miben?

- Abban, hogy teljesen más, amikor az embernek rendes szülei vannak.

- Hogy érted, hogy rendes szülei? – Már párszor feljött ez a téma, de mindig csírájában elfojtottunk benne minden kételyt, hogy ő nem élhet teljes életet, mert két apukája van. Ez most azonban más volt, látszott, hogy telebeszélték a fejét, és hogy kezdi megfontolni mások szavait.

- Ha lenne egy anyukám, neki ugyanúgy lenne ideje rám és az öcsémre is. Egy anyuka elvinne vadasparkba, és együtt járnánk vásárolni, meg fodrászhoz, mint a barátnőim az ő anyukájukkal – lábadt könnybe a szeme, de most kivételesen ez sem hatott meg.

- Ezt te sem gondoltad komolyan.

- De, komolyan gondoltam! – szinte kiáltotta mindezt, amivel végképp felhúzott.

- Menj a szobádba, és gondolkozz el a szavaid jelentésén, ifjú hölgy! – Nemcsak a hangomat, hanem a kezemet is felemeltem, amivel a szobája felé mutattam, ő pedig pityeregve elrohant.

- Minden rendben? – jött ki Youngjae a gyerekszobából.

- Ó, ne haragudj! Felkeltettem a kicsit? – ijedtem meg, hisz nagyon rosszul aludt az utóbbi napokban.

- Nem, bár tiszta apja, mindig akkor kezd el sírni, amikor én elaludnék. Tud időzíteni, mint te – mosolyodott el.

- Hát te sem tagadhatnád le, hogy a lányunk a te véred – jegyeztem meg komolyan. – Még, ha pont ezért is az egyetlen nő, akibe beleszerettem.

- Mi történt, Jaebum? – Tudtam, hogy most jön a szokásos, beszéljük ki magunkból az érzéseinket szövege. – Beszéld ki…

- Jó – vágtam rá, mielőtt befejezhette volna a mondatot. - Kitalálta, hogy vigyem el holnap vadasparkba, mert már minden barátja volt, csak még ő nem.

- De holnap muszáj dolgoznod, nekem pedig a kicsit kell elvinnem az orvoshoz.

- Tudom, ezt próbáltam is elmagyarázni neki, erre megint a régi szövegével jött.

- Azzal, hogy ha lenne egy anyukája, akkor könnyebb lenne az élete – sóhajtott egyet, miközben elkezdte rázni a fejét.

- Igen, és az a legrosszabb, minél idősebb, annál jobban fájnak a szavai, hisz egyre inkább érti, mit is mond – vallottam be lefelé bámulva. – Én a csillagos eget is lehoznám neki, de ha mindig, akkor talál ki valamit, amikor az istenért sem jó az időpont, akkor mit csináljak? Bárhogy próbálok jó apa lenni, úgy érzem, mindig elbukom a teszten.

- De hát nincs semmiféle teszt – lépett közelebb hozzám, hogy megsimogassa a hátamat. – És nem csak próbálsz jó apa lenni, hanem az is vagy, a legjobb.

- Az te vagy, én csak kullogok utánad.

- Szívem, emlékszel az esküvői fogadalmadra? – kérdezte, amin meglepődtem.

- Persze.

- Azt mondtad, nekem adtad a szíved. – Erre csak bólintottam egyet. – De én, akkor már tudtam, hogy ez csak félig igaz, mert maradt még egy része, nem is kis része, amit a gyermekeinknek tartogatsz. Tipikusan az az apuka vagy, aki az égvilágon mindenét feláldozná a csöppségeiért. Ezért is mentem hozzád, Jaebum, mert még te magad sem tudod elképzelni, mekkora szíved van, de én mindig is tisztában voltam vele, hogy van hely három személy számára is. Sőt, ha lesznek unokáink, akkor nekik is. Mert te nagyon könnyen megszeretsz embereket - lásd a barátainkat -, és minél több embert zársz a szívedbe, az annál nagyobbá válik, és te is annál jobb ember leszel. – Én csak tágra nyílt szemekkel bámultam, mert egy ilyen vallomásra nem tudtam mit mondani. – Annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy végig nézhetem a fejlődésedet. És még hol van a vége, Drágám? Remélem, nagyon messze, mert nem kevés évet szeretnék melletted leélni, csakhogy tudd. Úgyhogy, ha lehet, ne fojtsátok meg egymást a lányunkkal – kérte legszebb mosolyát elővéve, mire száját gyors, szenvedélyes játékba hívtam.

- Choi, ti hárman vagytok a legjobb dolog, ami történt velem. – Bár sokkal többet érdemelt volna a gyönyörű szavai után, de tőlem most csak ennyi tellett.

- Reméltem is – nevetett, majd a kislányunk jelent meg, aki láthatólag szégyellte magát.

- Szeretnél valamit tőlünk? – kérdeztem.

- Sajnálom, Apa, hogy csúnya dolgokat mondtam. Nem adnálak titeket a világ legjobb anyukájáért sem. Biztos, hogy másabb a családunk, de nem rosszabb. Nagyon szeretlek titeket és a kisöcsémet is. Bocsánat, hogy mindig féltékeny vagyok. – Olyan megbánás tükröződött gyönyörű barna tekintetében, ami fájt, de közben borzasztóan jól is esett. Tényleg jó szülői taktika volt elküldeni, hogy maga jöjjön rá minderre.

- Büszke vagyok rád, Kicsim, hogy így gondolod – mondtam, miközben felkaptam a karjaimba, majd felültettem a konyhapultra.

- Szeretlek titeket, Apa és Apuci! – Majd egy csoportos ölelésbe vont minket.

- Ó, rohanok! – mondta Youngjae, amikor a pici elkezdett sírni.

- Na és, akkor jövőhéten sem tudtok elvinni a vadasparkba? – mosolygott rám ismét életvidáman a lányunk.
   - Jaj, te! – ráztam a fejem, majd olyan intenzíven kezdtem el csikizni, hogy jóízű kacaja megtöltötte az egész házat.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)