2017. július 4., kedd

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 2. fejezet


Második fejezet – Nekünk nem szabad





Suga:

Az elmúlt egy hetünk igen pihenős volt, abból a szempontból, hogy nem volt se koncertünk, se jelenésünk műsorokban. Bár rajongótalálkozónk volt, nem is egy, de egy ilyen hét a BTS életében már pihenésnek számít, ami sok mindent elmond a munkatempónkról. De amikor a rajongók boldog arcára nézek, akkor tudom, hogy megéri. Azt csinálom, amit szeretek, olyan emberekkel, akiket szeretek, és ezzel más embereket boldoggá teszek. Ennél nem is kívánhatnék többet, ha nem lenne egy hatalmas titkom, és ha a most is mellettem ülő J-Hope ne tenné még nehezebbé azt, hogy a titkom ne legyen hatással a csapathoz való hozzáállásomra.
Egy mély sóhajtással elűztem a Hobis oda nem illő gondolataimat, és odaképzeltem közénk a szokásos falamat. Majd nagyjából a huszadik ember, akinek dedikáltam, megkért minket, hogy hadd csináljon kettőnkről egy fotót. Érdekes, én inkább szeretnék közös fotót a kedvenceimmel, mint hogy őket fotózzam le együtt. Annyi közös kép van rólunk a neten, nem tud leszedni egyet onnan?
Hobi persze azonnal közelebb húzódott hozzám, amitől megéreztem a kellemes illatát. Majd átkarolt, és az enyémhez dugta a mosolygó arcát. Ha akartam volna, se tudom visszatartani a saját mosolyomat. Majd csináltunk egy kifele mutató képet is. A lány így boldogan távozott, de előtte valami furcsát mondott, amitől majdnem leestem a székről.
- Szép pár lennétek!
- Hehe, hogy érti, hogy szép pár? – kérdezte J-Hope naivan.
- Ki tudja, miken fantáziálnak egyes rajongók – zártam le ennyivel a dolgot, miközben bugyuta arcot vágva megráztam a fejem.
Úgy tűnt, hogy a Napsugaramnak nem tűnt fel semmi furcsa rajtam, mert szóba sem hozta ezután a dolgot. Helyette a szokásos vidámságával bennem is tartotta a lelket, még a századik személy után is.
Mikor végeztünk, Jimin nagyon letörtnek tűnt, de nem tudtam, hogy miért. Tény és való, hogy engem is kifárasztott ez a sok aláírás és rövid beszélgetés a rajongókkal, de a sokkal megterhelőbb táncpróbák után felüdülés volt. És mivel ő ült Hobi másik oldalán, így azt se lehetett mondani, hogy neki nem jutott elég napsugár. Főleg, hogy az Angyalunknak nincs is annyira szüksége rá.



Jimin:

Bár jobban szerettem a pörgősebb napokat, nem bántam, ha pár lazább ütemterv is becsúszott, főleg Yoongi miatt, akiről köztudott volt, hogy olykor szüksége van némi pihenésre. Látni, hogyan töltődik fel újra, engem is feltöltött, bármilyen fájdalmas is volt mindig J-Hope jelenlétével versenyeznem a figyelméért.
Szerettem volna, ha a dedikálásnál Yoongi mellé ülhetek, de előre meghatározott ülésrend volt, így én Hobi mellé kerültem, aki természetesen Suga mellett volt. De mivel Yoongi felöl jöttek a rajongók, így volt indokom, hogy miért mindig felé nézek. Bár J-Hope sokszor odaszólogatott Suganak, azért nekem sem kevesebbet, így kicsit megnyugodtam az arányok miatt.
Sokáig minden a legnagyobb rendben ment, főleg, hogy én is megjegyeztem pár vicces kommentet Yoonginak, aki mindegyikre azonnal reagált. Mondjuk az egyiknél csak egy lenéző fejrázással, de azt is a legaranyosabb, legegyedibb módján, amiért éltem-haltam. De aztán valaki arra kérte őket, hogy csináljanak egy közös fotót, és megjegyezte, hogy milyen szép pár lennének.
Azonnal holtsápadt lettem, amikor elém ült kedvesen. Ez a kis angyali arcú, tinédzser lány is úgy gondolta, hogy együtt kéne lenniük. Istenem, miért is áltattam magam azzal, hogy nem egymásnak lettek teremtve? Ki is voltam én J-Hope-hoz képest? Senki, és úgy éreztem, soha nem is leszek. Nem voltam elég jó Yoongihoz. Mikor tudtam volna olyan remek dalokat írni, mint ő? Mikor tudtam volna olyan megfogóan táncolni, mint Hobi?
- Jimin, minden rendben? – kérdezte Suga, miután végeztünk. Ezzel elárulva, hogy bárhogy próbáltam leplezni, látszott rajtam, hogy nem vagyok jól.
- Igen, csak nem érzem valami jól magam – feleltem zavartan.
- Mi a baj? – aggódott, ezt tisztán láttam rajta.
- Ha te azt tudnád! – gondoltam.
- Semmi, csak fáj a fejem, ha hazamegyünk, lehet, hogy lefekszek aludni, vagy elmegyek sétálni – feleltem, és imádkoztam magamban, hogy felajánlja, hogy elkísér sétálni.
- Az biztos, jót fog tenni, egy kis egyedüllét nem árt néha. Szerintem sétálj egyet, hogy kiszellőzőn a fejed. De, ha mégse segít, akkor meg aludj egy jót! – felelte, hisz számára ez lett volna a legjobb megoldás.
- Úgy lesz – zártam le ennyivel, és tényleg elmentem egyedül sétálni.

Nem tudtam, mi történt a közös fotójuk után a dedikáláson. Robot szerűen mosolyogtam mindenkire és firkantottam alá a nevemet. Reméltem, hogy nem bántottam meg egy rajongót sem az inaktivitásommal, de egyszerűen egyre kevésbé ment már a színlelés. Korábban azért volt könnyebb, mert akkor még nem volt odáig Yoongi Hobiért. Akkor csak annyit kellett elviselnem, hogy nem lehetek vele. Most pedig napról-napra közelítettünk afelé, hogy másé legyen. Ráadásul az én drága hyungomé, akire felnéztem… Miért volt az, hogy egyszerre éltem a legnagyobb álmomat és szenvedtem el a legnagyobb szívfájdalmamat? Miért a vagy mindkettő, vagy egyik sem opciók álltak fenn? Lennie kellett egy köztes útnak, és én elhatároztam, hogy meg fogom találni.



J-Hope:

Alig vártam az aznapi dedikálásunkat. Bár alapjáraton vidám természetem volt, de a rajongóktól kapott szeretet ezt mindig fokozta. Ráadásul Jimin és Suga közé kerültem, az én imádnivaló kisöcsém, és a legkülönlegesebb hyungom mellé. Ettől pedig csak még izgatottabb lettem.
Látni, mennyi örömet okozunk a rajongóknak, mindig a szívem mélyéig hatolt. Ha csak egy kicsit is adhattunk nekik, hogy boldogabbak legyenek, már megérte ezt az egészet csinálnunk.
Az egyik fiatal lány nagyon aranyos volt, nem velünk akart közös képet, hanem rólam és Sugáról. Azonnal közelebb is bújtam Yoongihoz, de ekkor furcsát mondott a lány, hogy milyen szép pár lennénk. Hyung a szokásos vicces arcmimikájával kijelentette, hogy ki tudja, miről fantáziálhatnak a rajongóink. De azonnal vissza is lendült a dedikálásba, ahogy én is, azonban hazafele ismét eszembe jutott az a mondat. Ekkor jobban belegondoltam, miért is lennénk mi szép pár. Végül pedig arra jutottam, hogy Yoonginak gyönyörű arca van, amit nem csak a hófehér bőre, hanem a törékeny mosolya és kellemes vonásai is tesznek. Ó, és ott voltak azok a karcsú lábai, amikről könnyen azt lehetett volna hinni, hogy egy lányé. Női ruhában, parókával nem lett volna nehéz nőnek hinni. Bár én sem voltam azért csúnya fiú, de ha Suga tényleg lány lenne, szerintem szóba sem jöhetnék nála. Egy ilyen törékeny szépséghez nem illenék. Főleg, hogy mindig óvni akarnám és csak csodálni, milyen szép.
Erősen megráztam a fejemet, mivel rájöttem, milyen dolgokon is agyalok. Méghogy én és Yoongi női verziója! Ő volt a legjobb barátom, eszembe se kellett volna jutnia ilyesminek. A rajongók biztos sok mindenről fantáziáltak rólunk, de nekünk ettől még nem szabadott.

Miután hazaértünk, rendeltünk kaját, majd, mint akik már két napja nem ettek, mindet felfaltuk. Ekkor Kookie kitalálta, hogy játsszunk valamit levezetésként. De Suga kitartott amellett, hogy a sétáló Jimint várjuk meg.
- De már fél órája várjuk! – jegyezte meg türelmetlenül Jungkook. – Mikor jön már meg? Nem kéne felhívni?
- Kell neki egy kis magány – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangnemben Yoongi. – Lehet, ha hazajön, rögtön lefekszik, mert nem érezte jól magát.
- Akkor meg miért is várjuk? Egek! – Kookie nagyon el akarta már kezdeni a játékot.
- Mert fordított esetben téged is bántana, ha kihagynánk valamiből – nézett rá szemrehányóan TaeTae.
De szerencsére, mielőtt még komolyabb vita alakult volna ki Jiminnie miatt, hazajött.
- Végre! – rázta a fejét Jungkook.
- Jobban vagy? – ment oda hozzá azonnal Suga.
- Igen, jobban – felelte, de látható volt, hogy még mindig nincs elemében.
- Jungkook maknae játszani akar valamit, épp téged vártunk. De ha szeretnéd, akkor nyugodtan menj lefeküdni! – tette Jimin vállára a kezét Yoongi.
- Jól vagyok, tudok játszani. – Kicsit olyan volt, mintha Suga érintése feltöltötte volna.

Körbe ültünk, és végül felelsz vagy merszeztünk. Mivel én inkább merés párti voltam, így olyanokat kellett csinálnom, mint kutyát imitálva, lihegve körbe sétálni őket kétszer, az ágy tetején szexi táncot lejteni és paradicsomos citromlevet inni, amitől sejtettem, hogy a mosdón fogok éjjel kikötni. De az vígasztalt, hogy más is kapott szívatós feladatokat. Mindenki remekül érezte magát, Jiminnie azonban tényleg nem nézett ki jól, bárhogy többször is megragadta bíztatóan a kezét Yoongi, amit láthatólag értékelt is.
- Jimin hyung, már a harmadik körből tényleg nem maradhatsz ki! – jegyezte meg Jungkook.
- Jól van – adta be a derekát.
- Felelsz vagy mersz? – kérdezte V.
- Felelek – mondta.
- Tudod mit, mivel nem vagy jól, így egy egyszerű kérdést kapsz tőlem – kezdte Suga. – Amire egyébként kifejezetten érdekel a válaszod.
- Rendben – lett kicsit izgatott Jimin.
- Engem miért nem szólítasz hyungnak, mint a többieket? – Igaza volt Yoonginak, ez tényleg nem volt se gonosz, se furfangos kérdés. Az pedig még nekem is feltűnt, hogy nála kerüli ezt a jelzőt, így engem is érdekelt a válasza.
- Ööö... – fagyott le Jiminnie. – Nem is tudom.
- Ennyivel nem úszod meg! – rázta a fejét Jin. – Így is örülj, hogy ilyen könnyű kérdést kaptál!
Jimin szinte segélykérőén kémlelte a földet. Látszott, tényleg nincs jól, és azon is elgondolkodtam, hogy talán fel sem tűnt neki, hogy nem használja ezt a megnevezést nála, így gyorsan kisegítettem.
- Mert Jimin számára Suga más, mint mi – mondtam. – Már a debütálásunk előtt érezhető volt, hogy Yoongi hyunggal még inkább törődékenyebb, így kicsit olyan, mintha ő lenne Suga bátyja, és nem fordítva. Gondolom, ezért nem hívja őt így.
Mindenki felhúzott szemöldökkel méregetett, én pedig büszke voltam magamra, hogy ilyen okos következtetést le tudtam vonni.
- Vagy nem így van, Jiminnie? – kérdeztem.
- De, így van – nézett rám hálásan.
- Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a kivételes figyelmet, de köszönöm, Jimin – fogta meg a kezét Yoongi, miközben kedvesen rámosolygott. El is hülyéskedhette volna a dolgot, de tudta, hogy itt mély érzésekről van szó.
- Én köszönöm, hogy vagy nekem. – Pár pillanat erejéig mélyen egymás szemébe néztek, amitől majdnem elérzékenyültem, annyira szép jelenet volt. - Ahogy ti is – nézett körbe ránk Jimin.
- A mi kis Bangtan családunk – mondta büszkén Moni, majd egy vicces csoportos ölelkezésbe torkollott a dolog.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése