2017. július 8., szombat

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 3. fejezet

Harmadik fejezet – Nem fair






Suga:

Hazatérve a dedikálásról, Jungkook kissé felhúzott. Nem értettem, miért nem bír egy kicsit várni Jiminre. Láttam rajta, mennyire szeretne már játszani, de attól még úgy illett, ha mindenkit megvárunk. Azt is furcsálltam, hogy csak nekem szúrt szemet, hogy Jiminnie nincs valami jól. Nem tudtam volna jól érezni magam, amíg nem bizonyosodok meg róla, hogy jobban van.
Végül hazaérkezett, de még mindig nagyon sápadt volt. Próbáltam bíztatni; akárhányszor elködösült a tekintete, mindig megszorítottam a kezét, hogy menjen bele egy kis vér. Úgy láttam, mintha ez segítene is, amitől kicsit megnyugodtam. Persze a felpörgött Jungkook ismét felhúzott, amikor nem hagyta, hogy a harmadik körből is kimaradjon. Azok után, hogy nekem ablakon kellett kiordibálnom, citromleves kávét innom, féltem, hogy szegény Jiminnienek mit találhatnak majd ki, így reflexből kimentettem. Egy ideje belém nyilallt a felismerés, hogy engem sohasem nevezett hyungnak. Nem is maga a megszólítás hiányzott, inkább azt furcsálltam, hogy csak az én nevem után nem tette oda ezt a jelzőt.
Tényleg úgy gondoltam, hogy ezzel kimentem a nehézségek alól, de amilyen rosszul volt, még erre sem tudott könnyen válaszolni. És hát ki más segítette volna ki, mint Hobi, aki ráadásul egy eléggé érhető magyarázatot mondott, hogy már a debütálásunk óta érezhető, hogy az irányomba az átlagosnál is nagyobb törődést mutat Jimin, mintha ő lenne az én idősebb testvérem, ezért nem tud így szólítani.
Jobban belegondolva, ebben volt igazság, nem is kicsi. Jiminnie mindenkit imádott, borzasztóan törődött az összes bandataggal, de amikor rólam volt szó, ezen is túltett. Volt olyan, hogy szélben indultunk el sétálni, én pedig egy vékony kabátot vettem fel. Ő próbált a lelkemre beszélni, hogy vegyek fel valami vastagabbat, de nem igazán érdekelt, amit mondott. Majd miután már fél órája bolyongtunk, és tényleg átfagytam, ahogy azt előre megjósolta, elővette a kis hátizsákjából a vastag kabátomat. Más is fázott, de mégis, csak számomra cipelt végig plusz ruhát. De jó pár ilyen apróság volt, amiknek külön-külön nem fordítottam nagy jelentőséget, viszont Hobi szavai után egyre inkább úgy éreztem, hogy nem érdemlem meg ezt a nagy törődést, ezért kihasználva most ezt az alkalmat, meg is köszöntem neki.
Nem tagadhattam, hogy a kis törékeny angyalunk mindig vigyázott rám. Pedig olykor annyira figyelmetlen és nemtörődöm voltam vele, hogy nem is értettem, hogyan tud ennyire szeretni.



Jimin:

Nem tudtam, mennyi ideje sétálgattam, csak az hívta fel az idő múlására a figyelmemet, hogy egyre inkább fáztam. Bár a folyamatosan potyogó könnycseppjeim sem segítettek a helyzetemen, így elkezdtem hazafelé venni az irányt. Azt hittem, hogy már mindenki fekszik, hisz egy ilyen hosszú nap után nem csodáltam volna, ha mind kidőlnek, de ehelyett túlságosan is elemükben voltak.
Amikor beléptem, Yoongi azonnal odarohant hozzám, és aggódóan érdeklődött arról, hogy vagyok. Közben még a kezét is a vállamra tette, amitől mintha új erővel töltött volna fel. Végül bele is mentem, hogy felelsz vagy merszezek velük. Bár több körből is kimaradtam, mivel tényleg nem éreztem jól magam. De a mellettem ülő Suga, mintha mindig ráérzett volna arra, hogy mikor akarom megadni magam a fáradtságnak, és olyankor bíztatóan megszorította a kezemet. Valamint ő volt az, aki megkímélt, amikor már nem fogadta el Kookie, hogy újabb körből is kimaradjak. Yoongi egy ártatlan kérdést tett fel, ami szimplán érdekelte, hogy miért nem hívom hyungnak. Azt azonban nem tudta, hogy számomra ez nem egy olyan egyszerű kérdés. Az elején még próbálkoztam is vele, de egyszerűen rá sohasem tudtam bátyámként tekinteni, így az amúgy is kellemetlen helyzetet, amibe belekevert a sor, nem akartam tovább rontani azzal, hogy hyungnak szólítsam. Egyszerűen nem voltam képes rá. És tudtam, hogy valamikor majd megkapom ezt a kérdést Sugatól, vagy épp egy másik bandatagtól, de hogy pont most, egy ilyen lelkileg fárasztó nap után, azt nem hittem volna. Az volt az egészben a legrosszabb, hogy a legnagyobb ártatlansággal nézett rám. Biztos volt benne, hogy ezzel most megmentett egy nehéz feladattól, vagy egy kellemetlen kérdéstől. Pedig inkább jártam volna körbe én is őket csaholva, ahogy Hobi, minthogy erre válaszoljak.
A sors fintora, hogy pont J-Hope volt az, aki kimentett ebből a helyzetből. Ő volt az, aki érezte, hogy nem tudok válaszolni, és igyekezett kikövetkeztetni a kérdésre a választ.
- Mert Jimin számára Suga más, mint mi. Már a debütálásunk előtt érezhető volt, hogy Yoongival még inkább törődékenyebb, így kicsit olyan, mintha ő lenne Suga bátyja, és nem fordítva. Gondolom, ezért nem hívja őt így – magyarázta a többieknek. Majd visszakérdezett, hogy tényleg így van-e.
Én persze azt mondtam, hogy igen, mert ennél szebb mentés magamtól sem jutott volna eszembe. Ettől bűntudatom is lett, hogy szegény Hobinak elképzelése nincs arról, hányszor voltam rá féltékeny az elmúlt években, és hányszor próbáltam versengeni Yoongi figyelméért vele. Ez a következtetése annyira ártatlan volt. Amit a legjobban szerettem J-Hopeban, hogy annyira sok hite volt az emberekben. Persze én is imádtam az embereket, de tudtam, hogy igenis van rossz oldaluk. Hobi azonban valahogy ezt a tényt száműzte az agya egyik távoli zugába, és ettől is volt ő boldogabb személyiség mindünknél.

Mielőtt elaludtam volna, egy igen élénk emlékem ugrott be, nem is olyan régről, amikor azon ötletelgettünk a srácokkal, milyen klipet hozzunk össze az I Need You című dalunkhoz. Mindenki sziporkázott aznap, jobbnál-jobb koncepciókkal álltak elő. Majd egyszer csak Suga szólalt meg váratlanul:
- Én egy hotelszobában szeretnék egyedül ülni és a tűzzel játszani, majd a szoba egyszer csak lángba borulna. – Nem kérdésnek szánta, a maga yoongis módján kijelentette, hogy ezt akarja és kész. Nekem azonban ettől egy remek ötletem támadt.
- Ez a tüzes dolog tetszik. Mi lenne, ha én egy levelet égetnék el, elengedve ezáltal a múltamat – mosolyogtam a fiúkra.
- Mindkettő jó ötlet – bólogatott Monie.
- Szerintem is - veregette meg a vállunkat a köztünk ülő Hobi.
Igazán boldog lettem, hogy nem vetették el az ötleteinket, és hogy nem is sejtették, hogy miért akartam levelet égetni. Akkor még olyan naiv voltam, hogy azt hittem, ha egy emberek milliói számára készített videoklipben felgyújtok egy papírfecnit, ami a Sugahoz fűződő érzéseimet szimbolizálja, akkor végleg el tudom temetni őket magamban. Emlékszem, mikor leforgattuk azt a részt. Olyan dolgokat írtam a papírra, amik bárkiről szólhattak volna, de én jól tudtam, hogy minden egyes szó Yoongihoz köthető. Ettől azonban majdnem elsírtam magam a forgatáson. Majd bűntudatom lett, hisz hogyan is égethetném el az érzéseimet egy olyan csodás személy iránt, mint Suga? Ráadásul ő volt az, aki miatt rájöttem a saját szexualitásomra. Ez nem volt fair a részemről. Persze, lehet, hogy az sem volt az, hogy szenvedve figyeltem, mikor is lesznek egy pár Hobival, de azt ők nem direkt csinálták. Én viszont már azelőtt fel akartam adni a kapcsolatunkat Yoongival, hogy valaha elkezdődött volna.
Rettegve ültem le a srácokkal megnézni, hogyan sikerült a kisfilm. Azt hittem, hogy teljesen nyilvánvaló lett ez a jelenet. De mivel a rendezőt nem avattam be az önző indokomba, ezért ő nem úgy vágta össze a dolgokat, hogy átjöjjön a szándékom. Ráadásul Suga égőszobás jelenete bele sem került a hivatalos verzióba. Ettől majdnem elsírtam magam, úgy megkönnyebbültem. Azonban azóta is rengetegszer belém nyílalt a bűntudat, amiért elgyengültem. Ezen a napon pedig, számtalan impulzus után, nem is csodáltam, hogy ismét visszatért fájdítani a szívemet.




J-Hope:

Másnap reggeltől-estig csak táncoltunk. Végig csináltuk egy csomószor minden koreónkat. Láttam, ahogy egyre fogy mindenkinek az energiája. Először Jin és Yoongi mondták, hogy ők feladták mára, és tényleg látszott rajtuk, ha még egy valamit el kell táncolniuk, akkor elájulnak. Két tánccal később TaeTae és Monie is kiszálltak. Jungkook még egy órán át ott maradt, de végül, ahogy az lenni szokott Jiminnievel maradtunk ketten. Ilyenkor mindig beavatott pár klasszikus technikai dologba, de én is elláttam pár jótanáccsal.
Végül mindketten a földön fekve kötöttünk ki. Arra sem volt már energiánk, hogy a vizünkért elkússzunk, csak feküdtünk ott, és próbáltunk némi levegőhöz jutni.
- Hány óra lehet? – kérdezte.
- Nem tudom, de biztos, hogy hajnali egy elmúlt – feleltem, mert mikor legutóbb megnéztem a telefonomat, már javában elmúlt éjfél.
- Akkor lehet, hogy abbahagyhatnánk.
- Támogatom az ötletet – mondtam, majd a vizemért kúsztam. Jimin már épp kérni akarta volna az ő vizesflakonját, amikor magamtól odadobtam neki.
- Hobi hyung! - nézett rám mélyen elgondolkodva.
- Tessék?
- Te szoktál néha azon gondolkodni, mi lett volna az életeddel, ha nem lennél a BTS tagja? – kérdezte, miközben mélyen a szemembe nézett.
- Igen – bólogattam. – Nem is olyan ritkán.
- Komolyan? – láthatólag megkönnyebbült. – Azt hittem, csak engem foglalkoztat ez a kérdés. Mármint imádom a csapatot, nem cserélném el semmiért, de olykor, amikor egésznap csak táncolunk, mindig eszembe jut, hogy akár egy színházban is lehetnék, mint hivatásos táncos. És biztos vagyok benne, hogy imádnám azt az életet is.
- Hát persze, hogy imádnád. És kiváló is lennél benne – jegyeztem meg a legnagyobb őszinteséggel.
- Úgy gondolod? – lett szégyenlős.
- Még szép, hogy úgy! Én… - Nem tudtam, hogy belemenjek-e a témába, de végül arra jutottam, hogy most vagy soha. – Nemrég, mikor egyedül vásárolgattam, a város túl végén láttam egy utcatáncos srácot. Annyira abszurd volt a helyzet, olyan volt, mintha magamat láttam volna. Szinte teljesen ugyanúgy mozgott, mint én. De nem mentem közelebb, az utca túloldaláról figyeltem megbabonázva – merültem el az emlékeimben.
- Miért nem mentél oda?
- Mert… - Igazán magam sem tudtam a választ, de azért megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. – Mert egy olyan életbe engedett betekintést, ami akár az enyém is lehetne, ha nem álltunk volna össze. Te is tudod, mennyire imádtam utcatáncolni, hisz annyit meséltem róla.
- Hát persze, hogy tudom. Hidd el, az sem lenne rossz élet, ha utcatáncos lennél, én pedig egy színházi társulatnak a tagja! Néha olyan dolgokat képzelek magam elé, az ilyen színházas ábrándozásaimban, amik mintha megtörténtek volna velem. Kicsit olyanok, mintha látomások lennének. Nagyon érdekes… - ráncolta a szemöldökét.
- Hm… ez tényleg az.
Majd mindketten megadtuk magunkat a fáradtságnak, így gyors zuhanyzás után már ágyban is voltunk, hogy újratöltődjünk. 

(Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2 megjegyzés:

  1. Látom Jiminek egyre nehezebb Yoongi kozelsége és a tudat hogy Suga Hopi iránt érdeklődik. Ezek az álmok a színhazzal kapcsolatban érdekes opyan lehet neki mint a milett volna ha... amugy Hope is nagyon kedves segítőkész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, Jimin borzasztóan szenved, az talán még jobban megnehezíti a helyzetét, hogy J-Hope mennyire kedves. Ennek az utcatáncosnak és a jövőbeni furcsa álmoknak mindnek lesz jelentősége.
      Mese

      Törlés