2017. július 11., kedd

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 4. fejezet



Negyedik fejezet – A világ súlyának fele


 




Suga:

Ha épp nem volt ihletem egy új dalhoz, akkor mindig hamar elaludtam, de sohasem voltak olyan édesek és pihentetőek az álmaim, mint egy-egy kemény táncpróbás nap után. De most pont, hogy nagyon rossz álmom volt, és bár általában tisztában voltam vele, hogy csak álmodom, olykor még befolyásoltam is a történéseket, most teljesen valóságosnak tűnt minden.
Izzadva, levegőt kapkodva keltem fel. Jin felijedt, és meg is kérdezte, baj van-e, de rávágtam, hogy jól vagyok, és aludjon nyugodtan vissza! Mivel igazán fel sem kelt, így csak rábólintott, és már vissza is repült az álmaiba, amik reméltem, hogy szebbek, mint amilyen az enyém volt.
Halkan lopództam ki a konyhába, és amint leültem, kitört belőlem a zokogás. Próbáltam olyan halkan sírni, ahogy csak tudtam, de Jiminnie meghallotta, vagy csak megérezte, így két percig sem voltam egyedül.
- Yoongi, mi a baj? – guggolt le elém, és olyan aggódó arcot vágott, mint még soha.
Annyira meg akartam szólalni, de nem tudtam, egyszerűen nem ment. Rám zúdult minden elfojtott érzésem. Viszont nem erőltette a dolgot, helyette mellém ült, és a karjaiba zárt. Nem szerettem kifejezetten ölelkezni, de most olyan erősen szorítottam Jimint, mintha más nem létezne a Földön. Ennyire még sohasem volt szükségem az Angyalomra.
Elvesztem az időben, nem tudtam volna megmondani, meddig zokogtam a karjaiban. Azt se vettem észre, hogy mikor engedtem el, de az biztos, hogy nem ő volt, aki megszakította az ölelést. Nem kérdezgetett, amíg nem voltam rá kész, miután szabaddá tettem, az első dolga az volt, hogy hozzon nekem egy pohár vizet.
- Jimin, sajnálom… Én… - kezdtem volna bele.
- Yoongi, ne szabadkozz! – nézett rám nyílt tekintettel. – De, ha úgy érzed, hogy meg akarod valakivel osztani, mi bánt, akkor én csupa fül vagyok – mondta egy bíztató mosollyal kísérve.
- Nagyon rossz álmom volt. – Gondolatban visszaidéztem a korábbi álomképeimet, bármennyire is fájt. De tudtam, hogy mesélnem kell róluk. Annyi mindent fojtottam el magamban, ezt most nem tudtam. – A szüleim… - mélyet sóhajtottam. – Nem támogattak. Nem mertem nekik megmutatni a zenéimet. Már tizenhárom évesen elkezdtem zenét csinálni, piti pénzért árultam, amiket komponáltam. Közben elkezdtem rappelni is, de annyiszor volt, hogy azt éreztem, soha nem lesz belőlem senki. Enni is alig ettem, alig volt rá pénzem. – Erősen el kellett gondolkodnom, mert bár a kellemetlen érzések mélyen belém égtek az álmomból, az apró részletek nehezen maradtak meg.
 – Volt ott egy étterem, talán tésztát árultak – folytattam. - Mintha ott lett volna a stúdiótól egy köpésre. De nem látom magam előtt a helyet, viszont rémlik, hogy legtöbbször a legolcsóbb ételt vettem meg, mert ha nem így tettem, akkor két órát kellett gyalogolnom. Bár néha szerintem elcsábultam, és inkább a sétát választottam. Ezek a végtelennek tűnő séták alatt, olyan volt, mintha sehova sem haladtam volna. De minden álomkép közül az volt a legrosszabb, ahogy összeveszek a szüleimmel a zenélés miatt. Annyira szörnyű volt. – Még ha próbálkoztam volna, akkor se tudom visszatartani a könnycseppjeimet, így végig potyogtak a szememből, miközben meséltem. De ahogy elmondtam, miket láttam álmomban, mintha összeálltak volna a fejemben a részletek.
- Egek, Yoongi! Úgy sajnálom, hogy ilyen rossz éjszakád volt – rázta a fejét, miközben elkezdte simogatni a karomat. Máskor elhúzódtam volna, de most némi élettel töltött fel az érintése. – De vajon mi miatt álmodtál ilyet? Mármint, úgy tudom, hogy az álmokat elfojtott érzések, vágyak, vagy valamilyen emlékek váltják ki.
- Nem tudom, hogy miért álmodtam ezt, ráadásul annyira összetett volt. Filmekben nem láttam még ilyen élethű álmot. Minden érzés olyan volt, mintha a sajátom lenne… Nem tudom pontosan megfogalmazni – kezdtem el vakarni a fejemet zavaromban. – Gondolom, ilyen lett volna az életem, ha a szüleim nem támogatnak a zenélésben. De, hogy miért álmodtam ezt, azt tényleg nem tudom. Nem szoktam arra gondolni, mi lett volna, ha…
- Ebben, akkor különbözünk. Én túl sokszor szoktam.
- Tényleg? – kíváncsivá tett, hogyan érti.
- Igen. Néha vannak látomásaim is arról, hogy milyen lenne, ha egy színházban táncolnék. De nem lényeg – legyintett a kezével.
- Ha az én összetett álmomat kiveséztük, akkor ez, hogy ne lenne lényeg? – húztam össze a szemöldökömet. Ideje volt már nekem is többet foglalkoznom Jiminnievel. Így is túl sok mindent kellett még behoznom az eddigi egyirányú kapcsolatunk miatt.
- Korábban is eszembe jutott, hogy szívesen táncolnék egy társulatban. De persze csak, akkor, ha a BTS-re nem lett volna esély! – tette hozzá idegesen, mielőtt megvádolhattam volna azzal, hogy jobban vágyna erre.
- Nyugi, értem, mire gondolsz!
- Jól van. És igazából nemrég az ilyen ábrándozásaim elkezdtek emlékszerű látomásokkal keveredni. Nagyon fura.
- Nem furább, mint az én álmom. – Egyre furcsább volt ez a reggel.
- Ahogy te is mondtad, olyan, mintha a saját emlékeim lennének.
- Valami nem okés velünk, Jimin.
De mielőtt jobban elgondolkozhattam volna ezen, TaeTae és Hobi léptek ki a szobájukból. Én reflexszerűen elhúzódtam Jiminnietől, ami láthatólag nem esett neki jól. Nem is ezt érdemelte tőlem, főleg ezen a reggelen, de sajnos a megszokás ilyen.
Miközben megreggeliztünk, a többiek is felkeltek, majd Hobi kitalálta, hogy venni akar pár dolgot, én pedig azonnal felajánlottam, hogy vele megyek.
- Egy ilyen reggel után, rám fér egy jó kis séta J-Hope-pal – súgtam oda Jiminnek, de ő valamiért szomorú fejet vágott. – Egyébként köszönöm, hogy velem voltál! – néztem rá hálásan. – És majd még beszélünk ezekről a furcsaságokról.
- Nincs mit, és rendben - mondta, egy gyenge mosolyt megkísérelve.



Jimin:

Majd megszakadt a szívem Yoongi miatt, nem láttam még ennyire zaklatottnak. Tudtam, mennyit jelent neki, hogy bár a gyermekkori barátai mind elpártoltak tőle, a szülei végig támogatták. Belegondolni is szörnyű volt, mi lett volna, ha a családja is ellene fordul. Mostanában tényleg egyre több mindenkit értek furcsaságok, Suga álmai, a J-Hope-ra hasonlító utcatáncos, az én látomásaim… De mégsem emiatt fájt a szívem, hanem mert ismét kispadra kerültem Hobival szemben. Bárhogy jókor voltam jó helyen, akkor sem tudtam felvidítani Yoongit. Erre csak J-Hope volt képes. De az az érzés, amikor hosszasan a karjaimban volt, miközben sírt, és hagyta, hogy rám támaszkodjon, egyszerűen leírhatatlan volt, még ha közben fájt is érte a szívem.
Végül visszamentem a Hobival és V-vel közös szobámba. De mielőtt kiengedhettem volna a sírást, amitől rázott a hideg, TaeTae lépett be. Már ott sejtettem, hogy komoly beszélgetés elé nézzünk, amikor kulcsra zárta az ajtónkat.
- Mi a baj, Jimin hyung?
Olykor igen jól tudott jönni, ha az ember legjobb barátja kiszúrta, hogy baj van, még akkor is, ha senki másnak nem sikerült. De most inkább egyedül szerettem volna maradni. Nem akartam, hogy végig nézze a legújabb zokogó görcsömet.
- Semmi, kicsit szédülök, ennyi – feleltem, de tudtam, hogy eszébe sem jut majd elhinni.
- Istenem, most komolyan ezt fogjuk játszani? – lett hirtelen indulatos. – Már két éve nézem, ahogy ostorozod magad ezért. Ha szereted, küzdj érte!
Összezavarodtam. Miről beszélt V? Az nem lehet, hogy tudta. Annyira erősen próbáltam minden érzelmemet magamba zárni. Egyszerűen nem lehettem ennyire átlátszó, hogy már a kezdetek óta sejtette.
- Te meg miről beszélsz? – kérdeztem rá végül, de sajnos a bizonytalanság és a félelem kihallatszott a hangomból.
- Ne játszd, hogy nem érted! – olyan céltudatosan nézett rám, hogy megilletődésemben felültem. – Nem mondom, hogy már a találkozásunkkor sejtettem, de az biztos, hogy pár hét elteltével észrevettem, hogy többet jelent számodra Yoongi, mint mi. De aztán valahogy úgy alakult, hogy én lettem a legjobb barátod, még ha más előtt nem is szívesen mondanád ki, én akkor is tudom.
- Ez így van, nem tagadom. – Ezt legalábbis nem.
- Ez az! – húzta ökölbe a kezét. – Én vagyok Jimin hyung legjobb barátja! Én vagyok Jimin hyung legjobb barátja! – Hirtelen olyan volt, mint egy négyéves gyerek, aki az oviban küzd másokkal a legjobb barátja szeretetéért. De ezért is szerettem annyira. Mindenki nagyon közel állt hozzám, mind remek barátaim voltak, de V teljesen olyan volt, mintha a testvérem lett volna.
- Ha nem baj, én tényleg pihennék, nem vagyok jól. – Bár nem hittem, hogy lerázhatom, de meg kellett próbálnom.
- Nem, nem! Igenis tiszta vizet öntünk a pohárba!
Ahogy rám nézett, már biztos voltam benne, hogy pontosan tudja, mi zajlik a szívemben, és ettől úgy megijedtem, hogy majdnem elájultam.
- Rendben – mondtam végül egy mély sóhajtás után.
- Ne hagyd, hogy J-Hope elvegye tőled Sugat!
Istenem, azáltal, hogy kimondta, és amilyen könnyedséggel, mintha semmi baj nem lenne azzal, hogy beleszerettem az egyik bandatagba, a világ súlyának felét levette a vállamról.
- De… De én Hobi nyomába sem érhetek – mondtam ki a legnagyobb félelmemet.
- Imádom Hobit, de nem ő való Sugához.
- Te is láthatod, V, nap mint nap, mennyire odáig vannak egymásért.
- Olyanok, mint mi ketten. Szerintem Hobinak eszébe sem jutna, hogy valaha is több legyen annál köztük, ami most van.
- Lehet, már most több van, mint azt mi hisszük. – A pesszimizmusom határtalan volt ezen a téren.
- Nincs. És könyörgöm, vedd már észre, hogyan néz rád Yoongi! Mit nem adnék én azért, ha egyszer egy lány így nézne rám – merengett el közben, ami nekem pont kapóra jött, hogy átgondoljam, amiket mondott.
Vajon tényleg igaz volt mindez? Annyira arra koncentráltam, hogy minden egyes Hobival töltött idejét figyeljem Sugának, hogy közben észre se vettem, hogy másként néz rám.
- Nekem nem tűnt fel – vallottam be.
- Pedig számomra teljesen egyértelmű a dolog, Jimin hyung. Nem mondom, hogy azonnal támad le vele, de a közeljövőben mindenképp kérdezd ki erről, oké? – várta türelmesen az igenlő válaszomat.
- Ööö… - Kellett pár másodperc, hogy bármit is tudjak mondani, mert annyira szürreális volt, hogy V, akiről pár perce még nem is sejtettem, hogy rájött az érzéseimre, épp arra bíztatott, hogy kezdjek ki Sugaval.
- Rendben – feleltem végül.
- Azt akarom, hogy boldog légy, Jimin hyung. Biztos vagyok benne, hogy többiek is ezt akarják, csak sejtésük sincs róla, mi zajlik köztetek. Még szerintem Hobinak se. Sőt, lehet, Yoongi sem tudja, mennyire fontos vagy számára. Ajj… Még hogy Hobi meg Suga! – rázta a fejét, miközben kiment a szobámból.
Nem kellett sok, hogy elkezdjek zokogni. De ez nem fájdalmas zokogás volt, hanem a megkönnyebbülésem jele. Annyira jó volt megosztani valakivel a titkomat, ráadásul pont a legjobb barátommal. Egek, ha tényleg volt benne igazság, hogy Suga másként nézett rám, nálam boldogabb embert keresve se lehetett volna találni. De már magától a feltételezéstől is boldogabb voltam, mint valaha.


(Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

6 megjegyzés:

  1. Nemrég találtam rá erre a történetre, és nagyon tetszik, szépen fogalmazol.^^ És ezeknek az álmoknak később lesz jelentőségük?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik. És igen, minden álomnak és látomásnak lesz jelentősége. :)

      Törlés
  2. Egyszerűen imádom a blogodat! Annyira jól írsz, az pedig még plusz, hogy a három kedvencem van a történet főszerepében. Imádom, komolyan!:) Arra még nem gondoltál esetleg, hogy feltöltöd Wattpad-re? (egy alkalmazás ahol történeteket lehet publikálni, ha nem tudod esetleg) Szerintem több elismerésed lenne, valamint a nézettség is több lenne. Egy ilyen story megérdemli ezt!:) xx L

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem tudod, milyen jól esett olvasnom a kommentedet. Szívem-lelkem belerakom a történeteimbe, és eddig ez az, ami a leggördülékenyebben megy, ezért is tudok heti két friss fejezetet hozni. Annak is örülök, hogy pont eltaláltam a három kedvencedet. <3
      A Wattpadot már ajánlották nekem, de bevallom, úgy voltam vele, hogy amilyen szerencsétlen vagyok ezen a téren, ugyanúgy járnék vele, mint a Merengővel, ahova egy másik ficemet kezdtem el tölteni, és még kevesebb visszajelzést kaptam, mint a blogomon. De akkor most már erősen megfontolom, hogy oda is feltöltöm, hátha tényleg több emberhez el tudnám juttatni a történetemet. :)

      Törlés
  3. V egy kis tunder kellett ez a kis loket jiminek. Szerintem is igaza van. Suga se veszi eszre de szuksege van Jiminre. És nem tudom nekem is fura lenne ebben a sztoriban Hopeval nekem inkabb lelki tarsaknak tunnek ami nem feltetlen teljesedik ki szsrelemben de majd meglatyuk ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! VMin barátsága fontos része lesz ennek a történetnek, TaeTae nélkül Jimin teljesen tönkre menne az elkövetkezendő hetekben. De persze nem olyan egyszerű a sztori, hogy Yoongi hirtelen rájön, hogy Jimin a hozzá való személy. :) Az még soká lesz, hogy kiderüljön, kit választ. És közel sem biztos, hogy Jimint fogja, hisz több éves szerelmet nem könnyű csak úgy kitörölni az ember szívéből.
      Mese

      Törlés