Suga:
Hazatérve a dedikálásról, Jungkook kissé felhúzott: nem értettem, miért nem bírt egy kicsit várni Jiminre. Láttam rajta, mennyire
szeretett volna már játszani, de attól még úgy illett, ha mindenkit megvártunk. Azt is
furcsálltam, hogy csak nekem szúrt szemet, hogy Jiminnie nem volt valami jól. Nem
tudtam volna jól érezni magam, amíg nem bizonyosodok meg róla, hogy jobban van.
Végül hazaérkezett, de még mindig nagyon sápadt volt.
Próbáltam biztatni: akárhányszor elködösült a tekintete, mindig megszorítottam
a kezét, hogy menjen bele egy kis vér. Úgy láttam, mintha ez segített volna is,
amitől kicsit megnyugodtam. Persze a felpörgött Jungkook ismét felhúzott,
amikor nem hagyta, hogy a harmadik körből is kimaradjon. Azok után, hogy nekem
ablakon kellett kiordibálnom, citromleves kávét innom, féltem, hogy szegény
Jiminnienek mit találhatnak majd ki, így reflexből kimentettem. Egy ideje belém
nyilallt a felismerés, hogy engem sohasem nevezett hyungnak. Nem is maga a
megszólítás hiányzott, inkább azt furcsálltam, hogy csak az én nevem után nem
tette oda ezt a jelzőt.
Tényleg úgy gondoltam, hogy ezzel kimentem a
nehézségek alól, de amilyen rosszul volt, még erre sem tudott könnyen
válaszolni. És hát ki más segítette volna ki, mint Hobi, aki ráadásul egy
eléggé érhető magyarázatot mondott, hogy már a debütálásunk óta érezhető, hogy
az irányomba az átlagosnál is nagyobb törődést mutat Jimin, mintha ő lenne az
én idősebb testvérem, ezért nem tud így szólítani. Jobban belegondolva, ebben volt igazság, nem is kicsi.
Jiminnie mindenkit imádott, borzasztóan törődött az összes bandataggal, de
amikor rólam volt szó, ezen is túltett. Volt olyan, hogy szélben indultunk el
sétálni, én pedig egy vékony kabátot vettem fel. Ő próbált a lelkemre beszélni,
hogy vegyek fel valami vastagabbat, de nem igazán érdekelt, amit mondott. Majd
miután már fél órája bolyongtunk, és tényleg átfagytam, ahogy azt előre
megjósolta, elővette a kis hátizsákjából a vastag kabátomat. Más is fázott, de
mégis, csak számomra cipelt végig plusz ruhát. De jó pár ilyen apróság volt,
amiknek külön-külön nem fordítottam nagy jelentőséget, viszont Hobi szavai után
egyre inkább úgy éreztem, hogy nem érdemeltem meg ezt a nagy törődést, ezért
kihasználva ekkor ezt az alkalmat, meg is köszöntem neki. Nem tagadhattam magam előtt, hogy a kis törékeny angyalunk mindig
vigyázott rám. Pedig olykor annyira figyelmetlen és nemtörődöm voltam vele,
hogy nem is értettem, hogyan volt képes ennyire szeretni.
Jimin:
Nem tudtam, mennyi ideje sétálgattam, csak az hívta
fel az idő múlására a figyelmemet, hogy egyre inkább fáztam. Bár a folyamatosan
potyogó könnycseppjeim sem segítettek a helyzetemen, így elkezdtem hazafelé
venni az irányt. Azt hittem, hogy már mindenki feküdt – hisz egy ilyen hosszú
nap után nem csodáltam volna, ha mind kidőltek –, de ehelyett túlságosan is
elemükben voltak.
Amikor beléptem, Yoongi azonnal odarohant hozzám, és
aggódóan érdeklődött arról, hogy voltam. Közben még a kezét is a vállamra
tette, amitől mintha új erővel töltött volna fel. Végül bele is mentem, hogy
felelsz vagy merszezek velük. Bár több körből is kimaradtam, mivel tényleg nem
éreztem jól magam. De a mellettem ülő Suga, mintha mindig ráérzett volna arra,
hogy mikor akartam megadni magam a fáradtságnak, és olyankor biztatóan
megszorította a kezemet. Valamint ő volt az, aki megkímélt, amikor már nem
fogadta el Kookie, hogy újabb körből is kimaradjak. Yoongi egy ártatlan kérdést
tett fel, ami szimplán érdekelte, hogy miért nem hívtam hyungnak. Azt azonban
nem tudta, hogy számomra ez nem volt egy olyan egyszerű kérdés. Az elején még
próbálkoztam is vele, de rá sohasem tudtam bátyámként tekinteni, így
az amúgy is kellemetlen helyzetet, amibe belekevert a sor, nem akartam tovább
rontani azzal, hogy hyungnak szólítottam – egyszerűen nem voltam rá képes rá. És
tudtam, hogy valamikor majd megkapom ezt a kérdést Sugatól, vagy épp egy másik
bandatagtól, de hogy pont most, egy ilyen lelkileg fárasztó nap után, azt nem
hittem volna. Az volt az egészben a legrosszabb, hogy a legnagyobb
ártatlansággal nézett rám. Biztos volt benne, hogy ezzel ekkor megmentett egy
nehéz feladattól, vagy egy kellemetlen kérdéstől. Pedig inkább jártam volna
körbe én is őket csaholva, ahogy Hobi, minthogy erre válaszoljak. A sors fintora volt, hogy pont J-Hope volt az, aki
kimentett ebből a helyzetből. Ő volt az, aki érezte, hogy nem tudok válaszolni,
és igyekezett kikövetkeztetni a kérdésre a választ.
- Mert Jimin számára Suga más, mint mi. Már a
debütálásunk előtt érezhető volt, hogy Yoongival még inkább törődékenyebb, így
kicsit olyan, mintha ő lenne Suga bátyja, és nem fordítva. Gondolom, ezért nem
hívja őt így – magyarázta a többieknek, majd visszakérdezett, hogy tényleg így
volt-e.
Én persze azt mondtam, hogy igen, mert ennél szebb
mentés magamtól sem jutott volna eszembe. Ettől bűntudatom is lett, hogy
szegény Hobinak elképzelése nincs arról, hányszor voltam rá féltékeny az elmúlt
években, és hányszor próbáltam versengeni Yoongi figyelméért vele. Ez a
következtetése annyira ártatlan volt. Amit a legjobban szerettem J-Hopeban,
hogy annyira sok hite volt az emberekben. Persze én is imádtam az embereket, de
tudtam, hogy igenis volt rossz oldaluk. Hobi azonban valahogy ezt a tényt
száműzte az agya egyik távoli zugába, és ettől is volt ő boldogabb személyiség
mindünknél.
Mielőtt elaludtam volna, egy igen élénk emlékem ugrott
be, nem is olyan régről, amikor azon ötletelgettünk a srácokkal, milyen klipet
hozzunk össze az I Need You című
dalunkhoz. Mindenki sziporkázott aznap, jobbnál-jobb koncepciókkal álltak elő.
Majd egyszer csak Suga szólalt meg váratlanul:
- Én egy hotelszobában szeretnék egyedül ülni és a
tűzzel játszani, majd a szoba egyszer csak lángba borulna. – Nem kérdésnek
szánta, a maga yoongis módján kijelentette, hogy ezt akarja és kész. Nekem
azonban ettől egy remek ötletem támadt.
- Ez a tüzes dolog tetszik. Mi lenne, ha én egy
levelet égetnék el, elengedve ezáltal a múltamat – mosolyogtam a fiúkra.
- Mindkettő jó ötlet – bólogatott Monie.
- Szerintem is - veregette meg a vállunkat a köztünk
ülő Hobi.
Igazán boldog lettem, hogy nem vetették el az
ötleteinket, és hogy nem is sejtették, hogy miért akartam levelet égetni. Akkor
még olyan naiv voltam, hogy azt hittem, ha egy emberek milliói számára
készített videoklipben felgyújtok egy papírfecnit, ami a Sugahoz fűződő
érzéseimet szimbolizálta, akkor végleg el tudom temetni őket magamban.
Emlékszem, mikor leforgattuk azt a részt: olyan dolgokat írtam a papírra, amik
bárkiről szólhattak volna, de minden egyes szavam Yoongihoz volt köthető.
Ettől azonban majdnem elsírtam magam a forgatáson. Majd bűntudatom lett, hisz
hogyan is égethettem volt el az érzéseimet egy olyan csodás személy iránt, mint
Suga? Ráadásul ő volt az, aki miatt rájöttem a saját szexualitásomra. Ez nem
volt fair a részemről. Persze, lehet, hogy az sem volt az, hogy szenvedve
figyeltem, mikor is lettek egy pár Hobival, de azt ők nem direkt csinálták. Én
viszont már azelőtt fel akartam adni a kapcsolatunkat Yoongival, hogy valaha
elkezdődött volna.
Rettegve ültem le a srácokkal megnézni, hogyan
sikerült a kisfilm. Azt hittem, hogy teljesen nyilvánvaló lett ez a jelenet. De
mivel a rendezőt nem avattam be az önző indokomba, ezért ő nem úgy vágta össze
a dolgokat, hogy átjöjjön a szándékom. Ráadásul Suga égőszobás része bele
sem került a hivatalos verzióba. Ettől majdnem elsírtam magam, úgy
megkönnyebbültem. Azonban azóta is rengetegszer belém nyílalt a bűntudat,
amiért elgyengültem. Ezen a napon pedig, számtalan impulzus után, nem is
csodáltam, hogy ismét visszatért fájdítani a szívemet.
J-Hope:
Másnap reggeltől-estig csak táncoltunk: végigcsináltuk egy csomószor minden koreónkat. Láttam, ahogy egyre fogyott mindenkinek
az energiája. Először Jin és Yoongi mondták, hogy ők feladták mára, és tényleg
látszott rajtuk, ha még egy valamit el kell táncolniuk, akkor elájulnak. Két
tánccal később TaeTae és Monie is kiszálltak. Jungkook még egy órán át ott
maradt, de végül – ahogy szinte mindig – Jiminnievel maradtunk ketten. Ilyenkor
mindig beavatott pár klasszikus technikai dologba, de én is elláttam pár
jó tanáccsal. Végül mindketten a földön fekve kötöttünk ki, és arra sem
volt már energiánk, hogy a vizünkért elkússzunk, csak feküdtünk ott, és
próbáltunk némi levegőhöz jutni.
- Hány óra lehet? – kérdezte.
- Hajnali egy körül –
feleltem, mert mikor legutóbb megnéztem a telefonomat, már javában elmúlt
éjfél.
- Akkor lehet, hogy abbahagyhatnánk.
- Támogatom az ötletet – mondtam, majd a vizemért
kúsztam. Jimin már épp kérni akarta volna az ő vizes flakonját, amikor magamtól
odadobtam neki.
- Hobi hyung! - nézett rám mélyen elgondolkodva.
- Tessék?
- Te szoktál néha azon gondolkodni, mi lett volna az
életeddel, ha nem lennél a BTS tagja?
– kérdezte, miközben mélyen a szemembe nézett.
- Igen – bólogattam. – Nem is olyan ritkán.
- Komolyan? – láthatólag megkönnyebbült. – Azt hittem,
csak engem foglalkoztat ez a kérdés. Mármint imádom a csapatot, nem cserélném
el semmiért, de olykor, amikor egésznap csak táncolunk, mindig eszembe jut,
hogy akár egy színházban is lehetnék, mint hivatásos táncos. És biztos vagyok
benne, hogy imádnám azt az életet is.
- Hát persze, hogy imádnád, és kiváló is lennél benne
– jegyeztem meg a legnagyobb őszinteséggel.
- Úgy gondolod? – lett szégyenlős.
- Még szép, hogy úgy! Én… - Nem tudtam, hogy
belemenjek-e a témába, de végül arra jutottam, hogy most vagy soha. – Nemrég, mikor
egyedül vásárolgattam, a város túl végén láttam egy utcatáncos srácot. Annyira
abszurd volt a helyzet, olyan volt, mintha magamat láttam volna. Szinte
teljesen ugyanúgy mozgott, mint én. De nem mentem közelebb, az utca
túloldaláról figyeltem megbabonázva – merültem el az emlékeimben.
- Miért nem mentél oda?
- Mert… - Igazán magam sem tudtam a választ, de azért
megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. – Mert egy olyan életbe engedett
betekintést, ami akár az enyém is lehetne, ha nem álltunk volna össze. Te is
tudod, mennyire imádtam utca táncolni, hisz annyit meséltem róla.
- Hát persze, hogy tudom. Hidd el, az sem lenne rossz
élet, ha utcatáncos lennél, én pedig egy színházi társulatnak a tagja! Néha
olyan dolgokat képzelek magam elé, az ilyen színházas ábrándozásaimban, amik
mintha megtörténtek volna velem. Kicsit olyanok, mintha látomások lennének.
Nagyon érdekes… - ráncolta a szemöldökét.
- Hm… ez tényleg az.
Majd mindketten megadtuk magunkat a fáradtságnak, így
gyors zuhanyzás után már ágyban is voltunk, hogy újratöltődjünk.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Látom Jiminek egyre nehezebb Yoongi kozelsége és a tudat hogy Suga Hopi iránt érdeklődik. Ezek az álmok a színhazzal kapcsolatban érdekes opyan lehet neki mint a milett volna ha... amugy Hope is nagyon kedves segítőkész.
VálaszTörlésSzia! Igen, Jimin borzasztóan szenved, az talán még jobban megnehezíti a helyzetét, hogy J-Hope mennyire kedves. Ennek az utcatáncosnak és a jövőbeni furcsa álmoknak mindnek lesz jelentősége.
TörlésMese