Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 7. fejezet

Hetedik fejezet – A kirakós legfontosabb része

Suga:

Hála az égnek, másnap csak két órát gyakoroltuk az új koreónkat, és még párszor beiktattuk az I Need You-t és a Dope-ot. Ezután mindenki mehetett volna a dolgára, mi azonban Jiminnel, ahogy előre megbeszéltük, ott maradtunk még gyakorolni.

Ha valaki nemrég azt mondta volna nekem, hogy én a szabadidőmben nem zenét írok, vagy pihenek, hanem önszántamból táncolok, akkor kiröhögtem volna. De most mégse bántam, hogy így döntöttem, és azt sem, hogy Jiminniet kértem meg, hogy segítsen. Hobival akárhányszor próbáltunk külön, az általában annyiból állt, hogy lelassítva csináltam mindent, ő pedig megmondta, milyen apróságokat javítsak. De ez is általában csak maximum fél óra volt. Most azonban a rendes próba után, még két órát maradtam ott Jiminnel. Bár J-Hope-nak is feltűnt, hogy maradunk, és rá is kérdezett:

- Ti nem jöttök?

- Nem, Yoongi megkért, hogy gyakoroljak egy kicsit vele – felelte Jimin, és bár óvatosan mondta mindezt, azért éreztem rajta, hogy büszke volt, amiért most először hozzá fordultam.

- Á, értem! – mosolygott Hobi, de mintha nem lett volna igazán őszinte a mosolya. – Akkor én nem is zavarok. – Mint, akinek valami sürgős dolga volt, el is viharzott.

Nagyon reméltem, hogy nem bántódott meg, amiért most nem az ő segítségét kértem. Az elmúlt két évben így is annyi idejét áldozta rám ezen a téren, már olykor kényelmetlenül is éreztem magam emiatt. Nem is gondoltam arra, hogy megbánthatom azzal, hogy máshoz fordulok. Talán a vezetőtáncos presztízsét sértette a dolog.

- Mi az a rész, amit a leginkább szeretnél gyakorolni? – kérdezte vidámon Jimin. Legalább ő boldog volt.

- Azt, amelyikben többször is elől állok – feleltem. Sohasem rajongtam azért, ha elől voltam, ilyenkor legszívesebben mindig megkérdeztem volna az adott koreográfust, hogy miért nem valaki jobbat rakott a helyemre. De nem volt szokásunk panaszkodni. Ekkor épp ezt dobta nekem a gép. – Az a kedvenc részem a táncban. Persze végig nagyon jól akarom csinálni a koreót, de mindig nagyobb a nyomás azoknál a soroknál, amelyeknél elől vagyok.

- Áhá! Jól van, akkor csináljuk meg azt nagyon lassan – ajánlotta fel, és azt hittem, hogy ugyanúgy fogunk haladni, mint Hobival, de ő teljesen más stílusban tanított.

   - Nem gyakorolhatnánk azt a lábkiforgatást egy párszor? – kérdeztem.

- Dehogynem! – Majd először lassan, utána viszont egyre gyorsabban csináltuk, és tényleg jobban ment.

- Kapsz három perc szünetet – kegyelmezett meg nekem fél óra után.

- Köszönöm! – És már le is vetettem magam a földre. – Nem tudom, hogy bírtok Hobival annyit táncolni.

- Mert ez a lételemünk, ahogy neked a zongorázás és dalszerzés – felelte, miközben mellém ült.

- De azok közel nem ilyen fárasztóak. Tudod, szeretek én táncolni, az első pár óráját a próbáknak kifejezetten élvezem. Viszont, ahogy utána folyamatosan fogy az energiám, és minden mozdulat egyre nehézkesebben megy, úgy egyre inkább szeretném abbahagyni. De ti ketten olyanok vagytok, mint akik sohasem merültök le. Elképesztő! – mondtam lelkesen, miközben a plafont kémleltem, és végre sikerült a légzésemet normalizálnom.

- Ez nagyon jól esett, Yoongi – vallotta be, majd fölém hajolt, így eltakarta a plafon kilátásomat. – Észrevetted, hogy mostanában sokkal kedvesebb vagy velem? – kérdezte, és igazából nem lepett meg vele: már vártam, mikor tér ki rá.

- Elpuhítasz… Pfúúújjj – grimaszoltam, amitől jóízűen elkezdett kacagni.

- Sajnálom – mondta, miközben ő is lefeküdt mellém.

- Ne sajnáld! – tettem a fejem alá a kezem. – Tetszik, hogy egyre jobban képes vagyok megnyílni neked. De ha téged zavarnak a hülyeségeim, akkor mond meg nyugodtan! – féltem, hogy túlzásba estem.

- Még hogy zavarnak! – rúgott meg egy kicsit a lábával, majd valószínűleg véletlenül az enyémmel összeérve hagyta.

És ekkor történt valami: az egész testem libabőrös lett Jimin érintésétől. Ilyet még Hobi sem váltott ki belőlem soha, tőle mindig elpirultam, de libabőrös még senkitől sem lettem. Ez azonban megijesztett, ezért felpattantam, és kértem, hogy vegyünk a legelejétől át mindent. De ezután sem lett jobb a helyzet. Jimin mindent megmutatott aprólékosan, különböző tempóban, én pedig nem tudtam igazán koncentrálni, mert megbabonáztak a tökéletes mozdulatai. Mindig is tetszett, ahogy táncolt, de valahogy J-Hope szabadabb stílusa jobban megfogott. Ekkor, hogy közelről láttam, milyen precizitás és elegancia volt minden mozdulatában, értettem csak meg igazán, mennyire tehetséges volt. Látszott a klasszikus táncos múltja, ezt egyértelműen megállapítottam. Volt egy rész, amikor fel kell ett ugranunk, és eddig nem vettem észre, milyen magasra ugrott, ráadásul milyen könnyedén. De amellett, hogy precíz volt, amit csinált, borzasztóan szexi is.

Még hogy Jimin szexi! Ezt nagyon gyorsan ki kellett vernem a fejemből. Én egy olykor eléggé mocskos szájú rapper voltam. Bár mindennél jobban vágytam arra, hogy Jimin beleláthasson a lelkembe, de nem vonzódhattam testileg is hozzá. Egek, mellé egy hozzá hasonló, angyali arcú lány illett!

Min Yoongi és Park Jimin… Nem volt az az univerzum, ahol ez valóság lehetett! Mégis, minél tovább táncolt nekem, annál jobban láttam, mennyire mániákus volt ezen téren, a szó legnemesebb értelmében. Ez volt a kirakós eddigi legfontosabb része, amit előtte valahogy nem vettem észre, de most már egyre jobban összeállt előttem a kép, hogy ki is volt a mi Angyalunk. Azonban volt egy erős érzésem afelől, hogy még volt egy nagyon fontos dolog, amit nem tudtam róla, de azt nem sejtettem, mi is lehetett az. Egy valamit azonban egyre biztosabban tudtam: ha valaki igazán összetörheti a szívemet a közeljövőben, az nem J-Hope volt, hanem Jimin. 

Jimin:

Mikor végeztünk a közös próbával, mi automatikusan maradtunk Yoongival. Ami senkinek nem is tűnt fel, kivéve J-Hope-ot.

- Ti nem jöttök? – kérdezte furcsálló tekintettel.

- Nem, Yoongi megkért, hogy gyakoroljak egy kicsit vele – feleltem büszkén, hisz ha próbáltam volna, se tudom tagadni, mennyit is jelentett ez számomra.

- Á, értem! – mosolygott kissé erőltetetten Hobi, amitől bűntudatom lett. – Akkor én nem is zavarok – mondta, majd el is viharzott.

Sugat láthatólag bántotta, hogy J-Hope-ot nem érintette jól, hogy lecserélte rám, mint segítőjét. Lehet, önző voltam, de igazából az ő érdeke miatt sem akartam, hogy tovább gondolkodjon ezen, így gyorsan kérdeztem tőle valamit

- Mi az a rész, amit a leginkább szeretnél gyakorolni?

- Azt, amelyikben többször is elől állok. Az a kedvenc részem a táncban. Persze végig nagyon jól akarom csinálni, de mindig nagyobb a nyomás azoknál a soroknál, amelyeknél elől vagyok – felelte.

- Áhá! Jól van, akkor csináljuk meg azt nagyon lassan – ajánlottam fel, és igyekeztem a legtürelmesebb és segítőkészebb énemet elővenni, ahogy azt ő tette a zongoraoktatásnál. Közben pedig végig próbáltam legalább egy kicsit palástolni, mennyire fontos volt nekem, hogy végre én segíthettem neki.

- Nem gyakorolhatnánk azt a lábkiforgatást egy párszor? – kérdezte, ami egyébként a kedvencem mozdulatom volt, így egy csöppet sem bántam.

- Dehogynem! – Először lassan, utána viszont egyre gyorsabban csináltuk, és a végére már szerintem jobban is ment neki, mint nekem.

- Kapsz három perc szünetet – mondtam fél óra után, mert tudtam, ha most nem pihenhet egy kicsit, akkor egyre morcosabb lesz. Bár én úgy is nagyon szerettem.

- Köszönöm! – Mire észbe kaptam, már a földön feküdt. – Nem tudom, hogy bírtok Hobival annyit táncolni – jegyezte meg.

- Mert ez a lételemünk, ahogy neked a zongorázás és dalszerzés – feleltem, és nem tudtam ellenállni a felkínálkozó helyzetnek, így leültem mellé.

- De azok közel nem ilyen fárasztóak. Tudod, szeretek én táncolni, az első pár óráját a próbáknak kifejezetten élvezem. Viszont, ahogy utána folyamatosan fogy az energiám, és minden mozdulat egyre nehézkesebben megy, úgy egyre inkább szeretném abbahagyni. De ti ketten olyanok vagytok, mint akik sohasem merültök le. Elképesztő! – mondta lelkesen, engem pedig meghatott a tény, hogy valamiben felnézett rám Suga.

- Ez nagyon jól esett, Yoongi – vallottam be, majd ismét nem sikerült türtőztetnem magam, így fölé hajoltom.

Miért volt olyan, mintha teljes mértékileg rám szabták volna? Nem tudtam volna olyan dolgot mondani, amit megváltoztatnék rajta. Pontosan olyan volt, mintha a saját ízlésem szerint lett volna teremtetve. Ezért is nem érdeklődtem soha más iránt. Ha az ember találkozott az igazival, utána már egyáltalán nem keltette fel a figyelmét, ha egyeseknek némely vonása és tulajdonsága tetszett neki.

– Észrevetted, hogy mostanában sokkal kedvesebb vagy velem? – kérdeztem, mert tudnom kellett, mennyire volt tudatos az irányomba mutatott változása.

- Elpuhítasz… Pfúúújjj – kezdett el grimaszolni, amivel mindig nagyon megnevetett.

- Sajnálom – mondtam, majd tovább engedve a kísértésnek, lefeküdtem mellé.

- Ne sajnáld! Tetszik, hogy egyre jobban képes vagyok megnyílni neked. – Pontosan ezt akartam hallani. - De ha téged zavarnak a hülyeségeim, akkor mond meg nyugodtan!

- Még hogy zavarnak! – reflexből belerúgtam kicsit, majd úgy csinálva, mintha véletlen lenne, az övévvel összeérintve hagytam a lábamat. És éreztem, ahogy libabőrös lesz az érintésemtől. Folyamatosan figyelmeztetnem kellett magamat, hogy ne felejtsem el, ez még nem jelent semmit, csak közelebbi barátok lettünk, de a szívem mélyén egyre inkább kezdtem elhinni, hogy tetszettem Yoonginak.

Végül folytattuk a táncolást, és láttam, hogy úgy nézett rám, mint még soha. Néha arra lettem figyelmes, hogy megbabonázva bámult, amitől olykor majdnem elrontottam a sort. Azonban, mikor észleltem, hogy az utolsó erőfoszlányai is odavesztek, elengedtem, de megbeszéltük, hogy másnap is tartunk egy ilyen gyakorlós próbát, amit repesve vártam.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban.)