2017. szeptember 4., hétfő

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 21. fejezet



Huszonegyedik fejezet – Gyönyörű kísértés




Jimin:

- Kérlek, mondj valamit, amivel segíteni tudok! – kérleltem Yoongit, mert láttam rajta, hogy iszonyatosan szenved.
- Mesélj valamit! Tereld el a figyelmemet a rosszullétről! Kérlek, Jiminnie! – olyan fájdalmasan könyörgött, hogy hirtelen teljesen lefagytam.
- De mit?
- Hm… Mondjuk azt, hogy mit gondoltál rólam, amikor először találkoztunk. Ez mindig is érdekelt. Most bevallhatod. De kérlek, csakis az igazat mond! – Közben a kezemet is megfogta, amitől egyszerre kezdtem el remegni és verejtékezni.
- Ööö… - próbáltam összeszedni magam.
- Te jó ég, ennyire csak nem gondoltál rosszat rólam! – viccelődött, majd újabb köhögő roham tört ki rajta. Hogy a száraz torkán kicsit segítsek, megitattam vele egy nagy pohár vizet.
- Rendben, mesélek – mentem bele végül.
- Te biztosan nem úgy emlékszel az első találkozásunkra, mint én. – Tudtam, hogy ez egy vissza nem térő alkalom, így ha most nem vallok neki szerelmet, akkor soha.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza.
- Úgy, hogy, én… Nekem… - Istenem, olyan nehéz volt. Ennyi éven át rejtegetni egy nagy titkot, és most hirtelen felfedni előtte, még úgyis, hogy ki volt szolgáltatva nekem. Nem tudott elmenekülni, se veszekedni, mert túl gyenge volt hozzá.
- Jimin, mond el őszintén, mit gondoltál!  Még ha nem is voltam elsőre szimpatikus, azóta jó barátunk lettünk, úgyhogy nem fogok megharagudni. – Hogy juthatott olyasmi az eszébe, hogy nem volt szimpatikus nekem? Annyira az ellenkezőjéről volt szó.
- Nem ez a baj, Yoongi, sőt… - Muszáj volt közben lefele néznem és a kezének beszélnem, mert másként szégyenemben a föld alá süllyedtem volna. – Te voltál az utolsó személy, akinek bemutatkoztam. Csak ültél ott egyedül egy sarokban, és először azt hittem, hogy nem akarsz velem barátkozni. De miután rám mosolyogtál, onnantól kezdve másra sem vágytam jobban, mint a te figyelmedre. – Vettem egy mély levegőt, miután ezeket ki tudtam préselni magamból.
- Ó, Jiminnie! Ez aranyos. De most már bármennyit kaphatsz a figyelmemből. És hidd el, nem azért nem mentem oda hozzád, mert nem akartam, hanem mert mindenki letámadott. Nem hiányoztam még én is – magyarázta.
- Talán így volt jó. Ahogy megláttalak ott ülni, olyan művészi voltál – mintha tegnap lett volna, ugyanúgy láttam magam előtt a jelenetet, és az akkori érzéseim is örökre bennem éltek.
- Kár, hogy nem csináltál képet rólam. Ha valóban olyan művészi voltam, akkor kár volt kihagyni ezt a lehetőséget.
- Ó, Suga… Te nem is sejted, hányszor fognék fényképezőgépet a kezembe, hogy egy-egy pillanatodat megörökítsem. – Egyre könnyebben ment a megnyílás, és az is, hogy a szemébe nézzek.
- Nem is tudtam, hogy ennyire művészi vagyok, se azt, hogy te ennyire szeretsz fotózni. Miért nem csinálunk egyszer egy közös fotó délutánt, ahol nem csak egymást fotóznánk, hanem mondjuk a természetet is? Biztos nagyon jó lenne. Persze, csak ha meggyógyultam. Mert, ha most próbálnál meg lefotózni, akkor véget is érne a barátságunk. – Még hogy véget érne a barátságunk! Ha lelkileg ennél is jobban tönkretesz később, akkor sem tudtam volna elengedni, legalább mint barátot örökre magam mellett akartam tudni.
- Pedig betegen is gyönyörű vagy – suttogtam a kezét bámulva. – Gyönyörűbb, mint bárki más a világon. És most először törékenyebb vagy nálam, ez pedig egyszerre hozz zavarba és ejt kísértésbe. – Sírtam, és nem is próbáltam meg ezt takargatni.
- Gyönyörű… kísértés… Jimin, te arra utalsz, hogy… Á! Biztos nem. Mármint, még ha te tényleg… Akkor sem pont én… Ne is hallgass rám! Csak a láz beszél belőlem. – Pedig nagyon nem az beszélt.
- Suga – néztem mélyen a szemébe -, szerelmes vagyok beléd, és nem hiszem, hogy ezen tudnék változtatni.
Ahogy kimondtam, mintha hirtelen felére csökkent volna a súlyom, olyan könnyűnek éreztem magam. A titkom, amiről eddig csak V-nek beszélhettem, de neki sem régóta, végre kitudódott, ráadásul én mondtam el neki, amitől még szabadabbnak éreztem magamat.
- Jimin, én nem is tudom, mit mondjak. Áú! - kapott a fejéhez, ami valószínűleg a visszaszökött lázát jelentette.
- Várj, mérjük meg a lázadat! – mondtam, közben letöröltem a könnycseppjeimet, mert a feltörő érzéseimnél előrébb való volt az egészsége.
- 40,8. Ó, Suga, egyre rosszabbul vagy! Ezt vedd be, most rögtön! – adtam neki két lázcsillapítót. – És most aludj, rendben?
- De, amit mondtál… Meg kell beszélnünk – kérlelt, de láttam, hogy közben kirázza a hideg.
- Meg fogjuk, de most aludj! – Majd betakartam, és visszafeküdtem mellé. 


Egy dologban reménykedtem, hogy a vallomásom nem rontott az állapotán. De éreztem, hogy ennek itt és most kellett kitudódnia. Bár Yoongi sejthette a szerelmemet, hisz egyértelművé tettem számára az érzéseimet az elmúlt hónapokban, mégis, csak most bizonyosodhatott meg róla. Látszott is rajta a végső felismerés, hogy igaza volt, jól sejtette.
Megvártam, míg elalszik, majd olyat tettem, amire előtte nem mertem vállalkozni, most viszont ehhez is erőre kaptam, fél kezemmel átkaroltam, és úgy szenderedtem álomba. Az érzés, hogy a karjaimban lehetett, úgy, hogy többé nem volt a titkom sem közöttünk, a világ legboldogabb emberévé tudott volna tenni, ha közben nem remegett volna a magas láztól.

Arra keltem, hogy valaki ébreszt, méghozzá J-Hope. Kellett pár másodperc, hogy magamhoz térjek, és felfogjam, hogyan is néz ki a dolog számára. Az éjszaka során Suga is átkarolt, így szorosan összebújva aludtunk, amikor Hobi belépett. Óvatosan, de azért igen gyorsan elhúzódtam Yoongitól, ami szörnyen fájt, de nem akartam, hogy felkeljen a beszélgetésünkre.
- Anyukád keres telefonon – mondta elhaló hangon, mivel valószínűleg nem ilyen látványra számított. – Menj csak, én vigyázok Yoongira! – Talán azt hitte, hogy ez volt az ódzkodásomnak az oka, de igazából miatta éreztem sajnálatot.
- Rendben – mentem végül bele, majd miután beszéltem anyával, letusoltam. Viszont ezután nem tudtam megállni, hogy ne nézzek be hozzájuk. Résnyire nyitva ki az ajtót, meg is láttam, ahogy ugyanolyan szorosan húzza magához Hobit Suga, ahogy nemrég még engem.
Oké, legalább azelőtt tisztázhattam ezt, mielőtt elhittem volna, hogy én leszek a befutó. Viszont elmondtam neki, amit szerettem volna. A lelkiismeretem ezek után tiszta volt. Most már minden csak Yoongin állt.

J-Hope:

Kábán ébredtem, mivel inkább csak forgolódtam, mint aludtam éjszaka. Már két hete volt beteg Yoongi, mostanra meg kellett volna gyógyulnia. Nem tudtam nem egyre többet arra gondolni, hogy talán valamit nem jól csináltunk Jiminnel. Féltem, azáltal, hogy mi ápoltuk őt, többet ártottunk nekik, mint segítettünk, hisz nem lehetett lelki nyugalma, mert egyértelműen láthatta ő is, hogy mindketten odáig vagyunk érte. Még ha a versengésünket háttérbe is szorítottuk a gyógyulása miatt, folyton ott voltunk előtte, mint kimondatlan kérdés, hogy melyikünket választja. Már abban is kilencvenkilenc százalékosan biztos voltam, hogy vonzódik hozzánk. Bár azt mondhattam volna, hogy hozzám! De igenis mindkettőnkhöz vonzódott.
Épp reggeliztem, és olyan kába voltam, hogy még ha beszélt is volna nekem valaki, valószínűleg nem hallom meg, viszont Jimin hangosan csengő telefonjára így is felriadtam. Úgy tűnt, senkit sem izgat a dolog, viszont én nem akartam, hogy felkeljen rá Yoongi - hisz épp azért nem vittünk be telefont a szobájába, nehogy ez zavarja -, de kinyomni sem akartam, ezért felvettem.
Valami fontos családi dologról magyarázott az anyukája, és kérte, hogy amint lehet, Jimin hívja vissza. Nem akartam vele veszekedni, hogy nem kéne ezért felriasztani őket Yoongival, mert tényleg úgy tűnt, bár nem olyan nagy dologról volt szó, neki fontos, hogy minél hamarabb megvitassa a fiával. Így nem gondolkodva sokat, óvatosan benyitottam Yoongiékhoz. Azonban nem voltam felkészülve arra a látványra, amit ott fogadott.
Suga és Jimin úgy szorították egymást, miközben édesen aludtak, mintha nem is tudnának egymás nélkül élni. Jimin mindig is ragaszkodott Yoongihoz, de mint azt láthattam, Suga szíve is egyre inkább ragaszkodott Jiminniehez. Talán már jobban is, mint hozzám…
Egy mély levegővétel után halkan felkeltettem Jimint, aki láthatólag zavarba jött, amiért ölelkezésen kaptam rajta őket.
- Anyukád keres telefonon – mondtam elhaló hangon, miközben nem bírtam a szemébe nézni. – Menj csak, én vigyázok Yoongira! – tettem hozzá, mert úgy láttam, nem szívesen hagyja ott.
- Rendben – felelte, majd kiment.
A lehető legóvatosabban Yoongi mellé feküdtem. Csak néztem, ahogy alszik. Bár az elmúlt két hétben sok időm volt bámulni őt, még mindig nem tudtam betelni a látványával. Egy ilyen félhomályos szobában, betegen is túl gyönyörű volt, hogy igaz legyen. Mert talán nem is volt igaz, számomra legalább is nem…
Mivel rosszul aludtam az éjjel, és nem volt még időm a reggeli kávémat meginni, így nem kellett sok, hogy én is ismét álomba szenderedjek. Bár egyszer arra keltem, hogy Yoongi magához ölel, ugyanúgy, ahogy nemrég még Jimint szorította. Azonban nem tudtam ennek igazán örülni, mert miközben ezt tette, a következőt monda: „Ó, Jiminnie!” Ezzel pedig többet elárult az érzéseiről, mint amit ébren tehetett volna.
Azonban ismét csak visszaaludtam, és mire tényleg magamhoz tértem, már ő is fenn volt.
- Jó reggelt, álomszuszék! – köszöntem neki kedvesen. - Jimint hívták otthonról, ezért elrohant, így leváltottam. Bár... – magyaráztam, mert sejtettem, hogy meglepte, hogy én voltam ott mellette, mikor felkelt, de zavaromban alig tudtam értelmesen beszélni. - Nem állt mindenképp szándékomban, hogy ugyanúgy magamhoz karoljalak, ahogy ő tette – néztem közben lefelé szomorúan. Úgy éreztem, hogy nekem nem volt jogom a karjaiban lenni, mert tudat alatt azt hitte, őt öleli.
- Hobi! - érintette meg gyöngéden az arcomat, ami még így is jól esett, túlságosan is jól…
- Ó, nehogy magyarázkodni kezdj! – kértem félve. - Azt csináltok, amit akartok. De... – egy hangyányit elmosolyodtam. - Amint melléd feküdtem, engem is ugyanúgy öleltél, mintha Ő lettem volna. – Nem voltam képes kimondani Jimin nevét, az olyan lett volna, mintha kijelenteném, tudom, hogy őt választotta. Erre pedig nem voltam képes. Reménykedtem benne, hogy még mindig van esélyem.
- Hát persze, hogy téged is magamhoz öleltelek, hisz ugyanúgy szeretlek – felelte, ami arra utalt, hogy tényleg igazam van, még reménykedhetek.
- Mit kérsz reggelire? - pattantam fel új erőre kapva az ágyról. - Ma mintha már jobb színben lennél.
- Itt az idő, hogy összeszedjem magam - jelentette ki komolyan, és gyorsan fel is ült, amivel a szívbajt hozta rám. - Csinálok én magamnak reggelit, csak előtte lezuhanyzok.


- Biztos vagy benne? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Még tegnap este magas lázad volt. – Ezt nem kellett volna elfelejteni.
- Az tegnap este volt, ma meg ma van. Ha kell, meg is mérheted. De hidd el, Hobi, annyiszor voltam már ebben a cipőben, sajnos pontosan jól tudom, hogy milyen az első olyan reggelem, amikor már tényleg jól vagyok. Amit ráadásul mindig magas láz előz meg éjjel. – Meggyőződéssel mondta mindezt, ezért nem állt szándékomban ellenkezni vele, hisz csak ő tudta jobban.
- Ha te mondod! – Ezután pedig végre két hét után ismét a karjaimba zárhattam, ráadásul úgy, mint J-Hope, nem pedig, mint egy „Jimin pótlék”. - Ó, de hiányzott már egy jó kis Suga ölelés!
- Nekem is, hogy ne kelljen aggódnom, amint a közelembe jössz.
De vajon csak a betegsége miatt félt velem lenni, vagy mert felesleges harmadikként álltam közte és Jimin között? Volt még egyáltalán reményem? Biztos voltam benne, ha akárcsak egy héttel azelőtt szeretek bele, hogy Jiminnel egyre több időt kezdett együtt tölteni, akkor már rég egy pár lehetünk volna. De én lassú voltam… Sokáig várt rám, és mire én is készen álltam egy kapcsolatra, addigra már késő volt… Ezen a reggelen úgy éreztem, hogy eldőlt a sorsom. Én lettem a szerelmi háromszög felesleges része. 

   (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban, és hogy szerintetek ki lesz a befutó, mert nem biztos, hogy arra tippeltek, akit ti szeretnétek jobban. Sőt, már arról is voksolhattok, ki a kedvenc szereplőtök.)

2 megjegyzés:

  1. Szegény Hobi... Pedig Suga őt is ugyanúgy szereti, de feleslegesnek érzi magát.😢

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindjárt kiderül, hogy tényleg ő-e a felesleges személy, vagy Jimin. De hidd el, borzasztóan fáj ilyeneket írnom, viszont egy szerelmi háromszöggel ez jár. :(

      Törlés