Tört angol - MarkJin fanfiction - 8. fejezet

Nyolcadik fejezet – Ígérem

   Jinyoung:

Vacsora után Jackson kérte, hadd zuhanyozzon elsőnek, mert kimerült, és hamar ágyba szeretett volna feküdni. Ezt természetesen mind megértettük, hisz ő volt a nap hőse. Azonban, mikor Markkal beszélgetett, kihallottam, hogy azt mondta, jobb valamiben nálunk.

- Hé! – kaptam fel a fejemet, mert bár igazat mondott, attól még nem volt szép ezzel dicsekednie.

- Nem rosszindulatból mondtam – tette keresztbe a kezét. – De hadd élvezzem, hogy most az egyszer valamiben én lehetek a legjobb! Néha nekem is jár az ilyesmi.

- Persze, hogy jár, és nincs is ezzel baj, amíg nem gúnyolódsz rajtunk.

- Eszembe sem jutna.

- Hát persze – húztam fel a szemöldökömet, hisz ő sem gondolta komolyan, amit mondott.

- Ilyen hullafáradtan semmiképp sem.

- Így már hihetőbben hangzik. Na, de most már tényleg menj zuhanyozni! Laknak itt még rajtad kívül páran, akik ha nem is annyira, mint te, de fáradtak – vettem elő szülői szigoromat.

- Igenis, anya! – viccelődött, amit fel se vettem, mert túl sokszor játszotta már el ahhoz, hogy megtanuljam elengedni a fülem mellett.

Amint elkezdtünk mozgolódni, Mark rögtön kérte, hogy hadd segítsen a mosogatásban. Annyira próbált igyekezni, amit értékeltem, így gyorsan le is szedtem neki a tányérokat.

- Kérlek, én! – suttogta koreaiul, és láthatólag elszégyellte magát miattam, ami fájt. Talán ilyen rossz benyomást tettem rá? Bár, amilyen furcsán viselkedtem, nem lett volna meglepő. Most azonban próbáltam szépíteni, így felajánlottam neki a segítségemet.

Amíg ő mosogatott, én pakoltam. Bár nem mutattam jelét, de észrevettem, milyen szorgosan leste, mit hova pakolok. Valószínűleg igyekezte memorizálni a helyeket, amitől ismét melegség árasztotta el miatta a mellkasomat. Viszont ezután egy számomra teljesen új érzés ragadott el, amikor az egyik tányér helyett véletlen a kézfejét ragadtam meg. Bár reggel is megfogtam a kezét, de az egy tudatos, biztató érintés volt, ez viszont teljesen véletlen, így nem tudtam rá felkészülni. A pulzusom azonnal az egekbe szökött, és azt hittem, a szívem kiugrik a mellkasomból. De vajon miért volt ezt? Hisz csak egy pillanat erejéig éreztem meleg kezének tapintását. Viszont, ami talán ennél is fontosabb kérdés volt, hogy ő is érezte-e. Mikor összetalálkozott a tekintetünk, akkor Mark szemei ismét többet mondtak minden szónál. Ő is érezte, ez az érintés mindkettőnknek sokat jelentett.

Mindezek után olyan zavarban voltam, hogy muszáj volt lehűtenem magam egy hideg zuhannyal, de inkább kértem a többieket, hadd menjen Mark Jackson után elsőnek, hogy érezze, gondolunk rá és szívesen magunk elé engedjük. Mert, ha Jacksonnak fárasztó napja volt, akkor Marknak vajon milyen lehetett? Nem akartam, hogy megint hánynia és zokognia kelljen a mosdóban, mert nem érzi magát idevalónak. Neki igenis most már köztünk volt a helye!

Amíg zuhanyozott, addig nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, és kinyitottam a bőröndjét. El is határoztam, hogy másnap az első dolgom lesz összébb pakolni a holmijaimat, hogy neki is legyen elég helye, azonban addig is egy kicsit nézelődtem. Bár nem nyúltam bele a bőröndjébe, de azért belekukkantva is sok mindent láttam. Egyrészt azt, hogy szépen, rendezetten pakolt bele, amit értékeltem, mert számomra fontos volt a tisztaság és átláthatóság, így a szobatársamtól is elvártam ugyanezt. De ami a holmijai közül elsőként szemet szúrt, az egy aranyos plüss maci volt. Talán ezzel szokott aludni, csak előző este nem merte elővenni, mert félt, hogy kigúnyolnám? Nem tudtam, hogy én voltam-e ilyen ijesztő, vagy inkább ő volt félős. Bár valószínűleg mindkettőben volt némi igazság, együtt pedig túl soknak bizonyultak Mark számára.

   Mikor hallottam, hogy elzárta a zuhanycsapot, gyorsan bezártam a bőröndjét, és előszedve a pizsamámat, készenlétben álltam, hogy mikor válthatom le. Ahogy aranyosan belépett a szobába, rögtön bűntudatom lett, amiért belenéztem a bőröndjébe. De tusolás közben azzal próbáltam enyhíteni ezen érzésemet, hogy ő is láthatta egy csomó dolgomat, anélkül, hogy engedélyt adtam volna rá, hisz én már rég belaktam ezt a szobát. Másrészt pedig, gondoltam, másnap úgyis kipakol mindent, így aztán nem lesz titok többé semmi sem számomra.

- Mi kész vagyunk Markkal, úgyhogy jöhet, aki akar! – ordítottam a többieknek, majd beléptem a szobánkba. Az órára nézve pedig ledöbbentem, amiért még csak fél nyolc volt.

- Korán van – mondta koreaiul Mark.

- Igen. – Majd összeszedve minden angoltudásomat, beszélgetést próbáltam kezdeményezni vele. – Remélem, nem ijesztettünk meg nagyon? – Bár lehet, jobb lett volna úgy feltennem a kérdést, hogy remélem, én nem nagyon ijesztettem meg.

- Nem, dehogyis! – rázta a fejét félve, amivel pont, hogy az ellenkezőjét bizonyította.

- Biztos?

- Igen, csak… - Nem tudtam, azért akadt-e meg, mert koreaiul kezdett bele, vagy mert ténylegesen nem tudta, mit mondjon. – Túlságosan új itt minden. Még meg kell szoknom – folytatta angolul, én pedig szerencsére értettem.

- Remélem, hamar megszokod. Mi próbálunk neked segíteni. Csak az én angolom nem a legjobb. Egyedül Jackson beszéli jól a nyelvedet – lassan, akadozva mondtam neki mindezt, de legalább elmondtam, és a fordítóprogramnál azért sokkal jobb voltam. Hála az égnek, hogy anno sokat foglalkoztam az angollal, viszont egyáltalán nem használtam gimi óta, így nagyon sokat felejtettem. De most itt volt a feladat, hogy visszahozzam a régi tudásomat. Markért meg kellett próbálnom.

- Semmi baj, megértem. Én jöttem hozzátok, így nekem kell a ti nyelveteket megtanulnom.

- Segítek tanulni. Veszünk szótárakat, és én is tanulom az angolt. Együtt hátha könnyebb lesz – mosolyogtam rá, amitől elpirult, ezzel elárulva, mennyire jól esett neki.

- Tényleg segíteni akarsz nekem? – nézett rám hálásan, amitől ismét hevesebben vert a szívem.

- Természetesen. – Majd az ágya elé állva odanyújtottam neki a jobb kezemet, amit félénken ugyan, de megrázott. – Ezzel megígérjük, hogy segítjük egymást.

- Ígérem és köszönöm. – Mikor megpillantottam a kigördülni akaró könnycseppjeit, a lehető legvidámabb mosolyomat vettem elő, mert pont, hogy azt akartam elkerülni, hogy ismét sírjon.

- Én is ígérem és köszönöm neked. Jó éjt, Mark!

- Jó éjt, Jinyoung! – Olyan furcsán ejtette ki a nevemet, de ettől csak még inkább azt éreztem, hogy sokszor szeretném még hallani a szájából.

Mindezek után valamelyest nyugodt szívvel tudtam az ágyamban feküdni. Azonban nem aludtam el rögtön, mert hirtelen végigfutott a fejemben, mennyi minden történt ezen a napon. Mark reggeli fürdőszobás rosszulléte, az, hogy nem mertem előtte öltözni, majd az ügynökségben a körbevezetése, a városnéző túránk, az a mosoly, ami többször megdobogtatta a szívemet, a vacsora utáni közös mosogatás és az érintés. Ahogy végre próbáltunk kommunikálni, már csak a lezárása volt ennek a nagyon intenzív napnak. És ha nekem intenzív volt, akkor Mark mit érezhetett?

   Sokáig forgolódtam, mert az agyam egyszerűen nem volt képes kikapcsolni. Azt hittem, ő már rég aludt, de mikor jobban megfigyeltem a légzését, rájöttem, hogy ő is fenn volt. Talán hasonló gondolatok miatt nem tudott ő sem aludni. Kihasználva a korábbi bátorságom tüzének maradék parazsát, suttogva megszólaltam:

- Örülök, hogy itt vagy velünk, Mark. És azt sem bánom, hogy velem vagy egy szobában. – Ahogy hangosan kimondtam ezeket, úgy vallottam be saját magamnak is, hogy az elmúlt huszonnégy óra alatt Mark igenis fontos lett számomra. Mindig is hamar megkedveltem azokat az embereket, akikben megláttam a jóságot, ő pedig elesett is volt, így még jobban felerősödött a segítővágyam. De volt még valami furcsaság vele kapcsolatosan, amit viszont nem tudtam megmagyarázni, mer ez olyan dolog volt, amivel még nem találkoztam, és amitől egyszerre akartam őt távol tartani magamtól, és mégis közelebb érezni, mint bármelyik fiút a csapatból.

Mark:

Miután mindketten összeszedtük valamelyest magunkat az érintése okozta sokk után, Jinyoung figyelmesen megkérte a többieket, hadd következzek én a zuhanyzásban. Ez nagyon jól esett, főleg, mert tényleg nagyon fáradt voltam. Amikor beálltam a zuhanyrózsa alá, a vízsugár mellett egy nagy adag fáradtság is rám zuhant. Mint akit összevertek, úgy éreztem magam, és már alig vártam, hogy befeküdhessek a pótágyamba. Jinyoung is hamar letusolt, és mikor visszaérkezett a szobánkba, döbbent arccal konstatálta, hogy még csak fél nyolc volt. Valószínűleg a fáradtságtól azt hitte, jóval későbbre járt már az idő.

- Korán van – jegyeztem meg koreaiul.

- Igen – mondta, majd a továbbiakban angolul folytatta. - Remélem, nem ijesztettünk meg nagyon?

- Nem, dehogyis! – ráztam a fejemet, mert nem akartam, hogy azt higgye, ő bármit is rosszul csinált. Csakis velem volt baj, ő tökéletes volt.

- Biztos?

- Igen, csak… - kezdtem bele koreaiul, de igazából angolul is alig tudtam fejben összerakni, mit is akarok mondani. – Túlságosan új itt minden. Még meg kell szoknom – fejeztem végül be az anyanyelvemen.

- Remélem, hamar megszokod. Mi próbálunk neked segíteni. Csak az én angolom nem a legjobb. Egyedül Jackson beszéli jól a nyelvedet – bár lassan mondta mindezt, és néha picit el is akadt, de attól még biztatóan hatott számomra, hogy az ő angoltudása sokkal jobb volt, mint az én koreaim.

- Semmi baj, megértem. Én jöttem hozzátok, így nekem kell a ti nyelveteket megtanulnom – jelentettem ki, és közben kicsit el is szégyelltem magam, amiért azt hitte, azt vártam tőle, hogy miattam ássa bele magát az angolba.

- Segítek tanulni. Veszünk könyveket, és én is tanulom az angolt. Együtt hátha könnyebb lesz – mosolygott rám kedvesen, amitől éreztem, hogy elpirulok, pedig ez nem volt gyakori szokásom, Jinyoung mellett azonban másként reagáltam dolgokra.

- Tényleg segíteni akarsz nekem? – Olyan szintű hálát éreztem iránta, amit el sem tudott volna képzelni.

- Természetesen. – Majd elém állva odanyújtotta a jobb kezét, amit kissé félénken ráztam meg. Ez a harmadik érintésünk volt az eddigi legletisztultabb, és már alig vártam a többit. – Ezzel megígérjük, hogy segítjük egymást.

- Ígérem és köszönöm. – Kissé meg is hatódtam, és már majdnem ott tartottam, hogy elsírom magam, mikor egy gyönyörű, életvidám mosollyal jutalmazott. Ez vajon tényleg azt jelentette, hogy kedvelt engem?

- Én is ígérem és köszönöm neked. Jó éjt, Mark!

- Jó éjt, Jinyoung! – mondtam, de valamiért nem tudtam elaludni, és ahogy hallottam, ő sem. Olyan intenzív volt ez a nap, hogy csak úgy cikáztak az új információk és érzések a fejemben; bár az utóbbiak csak Jinyounghoz kapcsolódtak. De ez vajon mit jelenthetett? Talán mindez azért volt, mert ő már egy jó ideje a nagy kedvencem volt, és ezért másként viszonyultam hozzá? Valószínűleg ez lehetett mindenre a magyarázat.

- Örülök, hogy itt vagy velünk, Mark - suttogta Jinyoung hirtelen, mert gondolom rájött, hogy én is fenn voltam. - És azt sem bánom, hogy velem vagy egy szobában.

   Nem mondtam semmit, mert egyszerűen képtelen voltam rá. Inkább azzal küszködtem, hogy ne sírjak ismét. Jinyoung örült nekem, és annak is, hogy az ő szobatársa lettem. Ennél jobb visszaigazolást nem is kaphattam volna, így ezután nyugodtan merültem el az álmaimba.

      (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)