2017. szeptember 21., csütörtök

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 24. fejezet


Huszonnegyedik fejezet – Hogyan is hihettem?





J-Hope:

Egy furcsa érzéssel keltem a gyomromban, de nem tudtam, hogy miért. Aztán beugrott, hogy éjjel soká aludtam el, mert folyton egy dalon járt az agyam, amin épp dolgoztam. Nem tetszett egy-két megoldásom, viszont semmi jobb nem jutott eszembe. Mikor kimentem reggelizni és megláttam Yoongit, tudtam, hogy ő az, aki segíteni tudna. Rögtön meg is osztottam vele a problémámat, és ahogy arra számítottam, remek tanácsokkal látott el. Olyannyira belemélyedtünk a beszélgetésbe, hogy nem is gondoltam arra, Jimin számára milyen rossz lehet, hogy csak ül ott mellettünk, és nem tud semmit hozzászólni a témához. Akkor realizáltam a helyzetet, amikor hirtelen felpattant, hogy boltba megy. Nekem pedig egyre inkább az lett az érzésem, hogy az elmúlt időszakban mindhármunk számára a bolt volt a menekülő útvonalunk, ha forróvá kezdett válni a talaj. Viszont az már több, mint gyanús volt, hogy Suga kis hezitálás után a bocsánatomért esedezve, amiért otthagy, Jimin után futott. Hadart valamit arról, hogy szüksége van egy-két dologra, de én ott már sejtettem, hogy egyetlen egy dolog lehet, amiért ő így elrohant, méghozzá az, hogy négyszemközt beszéljen Jiminnel. Talán nem a dalom miatt keltem rossz érzéssel. Talán ezen a napon tett Yoongi pontot a szerelmi szálunk végére. Éreztem, hogy itt és most véget ért valami.
A többiek mind kérdezgették, jól vagyok-e, mert állították, hogy falfehér az arcom. Persze mindenkinek azt hazudtam, hogy semmi bajom, csak nem aludtam jól az éjjel, mert a dalomon agyaltam. Hisz ez félig igaz is volt. Viszont nem kellett olyan sokat várnom, hogy visszatérjenek Yoongiék. És amikor beléptek a bejárati ajtónkon, akkor már tudtam, hogy vége… Minden esélyem oda lett. Suga Jimint választotta, ahogy azt már napok óta sejtettem.
Hirtelen nem kaptam levegőt, úgy éreztem, hogy megfulladok. Amikor Jiminnie tekintete összetalálkozott az enyémmel, akkor mintha a bocsánatomért esedezett volna, nekem pedig ki kellett találnom gyorsan valamit, hogy miért rohanok el.
- Asszem, hogy elmegyek egy kicsit, öhm… - pattantam fel közben, viszont nem tudtam, hogy hirtelen, mit is hazudjak. – Táncolni. Túl rég próbálgattam egyedül. – Mielőtt bárki bármit is mondhatott volna nekem, már ott sem voltam.
Rohantam a próbatermünkig. Olyan gyorsan kapkodtam a lábamat, mintha el akarna fogyni az út alólam, mert valamilyen módon el is fogyott. Az az út, amin együtt sétáltunk Yoongival az elmúlt hetekben, most a végéhez ért, mert neki fontosabb lett Jimin. Olyan egyszerű lett volna szimplán mérgesnek lennem Sugara, amiért nem várt rám, és Jiminre, aki csúnya kifejezéssel élve, elcsábította tőlem. De jól tudtam, hogy én voltam lassú. Én nem láttam be, hogy Suga a szerelmem, nem csak a legjobb barátom.
Mikor beestem a próbaterem ajtaján, azonnal összerogytam és a földön fekve elkezdtem zokogni. Ez nem volt szokásom, hosszú idő után akkor sírtam először, mikor Yoongi nagyon elhanyagolt Jimin miatt. De ez a mai sírásom azon jócskán túltett. Akkor még azt hittem, hogy csak baráti féltékenységről van szó a részemről, közben azonban megvilágosodtam a szerelmemmel kapcsolatosan.
- Bárcsak sohasem szerettem volna beléd, Yoongi! Bárcsak elég lett volna nekem a barátságod! – ordítottam az üres próbateremnek. – Bár engem választottál volna – ezt már elhaló hangon mondtam.
Bármit megadtam volna azért, hogy Jimin helyett most én lehessek otthon a legnagyobb boldogságban, tudva, hogy bármilyen nehézségek is várnak rám a jövőben, azt már Yoongival együtt élem át, mint egy pár. De tudtam, hogy nincs semmim, ami elég lenne ehhez. Volt idő, mikor Suga az én szerelmemre vágyott a legjobban, azonban ez az idő tova szállt, az ő szíve pedig Jiminé lett.
Mit is vártam? Hogy vetekedhettem volna azzal a törődéssel és évek óta tartó szerelemmel, amit Jiminnie táplált Yoongi iránt? Hogyan is hihettem el, akár egy percre is, hogy amint Suga szintén elkezd gyengébb érzelmeket táplálni Jimin után, nekem továbbra is marad esélyem? Még hogy én, mikor ott volt Jiminnie!? Már szinte szégyelltem magam a naivitásom miatt, hogy akár egy percre is elhittem a dolgot. 


Suga:

Amint hazaértünk, tudatosult bennem, hogy J-Hope ott fog benn ülni. Mikor beléptünk, az arca mindent el is árult. Sejtette, nem… tudta, hogy nem őt választottam. Hirtelen felpattant, és nagy nehezen makogott valamit arról, hogy elmegy táncolni. Lehet, hogy utána kellett volna futnom, de az ilyen helyzetekben, számomra mindig szükség volt némi magányra, hogy megemésszem a dolgokat, így hagytam, hadd menjen. Viszont készenlétben vártam az előszobában, hogy mikor jön haza, miközben a többiek videojátékoztak vagy olvastak itt-ott. Örültem, hogy Jimin is a szobájában maradt. Nem akartam, hogy azt higgye, megbántam a döntésemet és azért vagyok olyan ideges.
 Már épp azon voltam, hogy nem bírom tovább, igenis J-Hope után megyek, amikor megjött.
- Hobi! – néztem rá félve, de leintett a kezével és egyenesen a zuhanyzóba ment, anélkül, hogy rám nézett volna.
Le volt strapálva, ami a külön táncpróbái után általános dolog volt, de most a fáradtság mellett fájdalom is leolvasható volt róla. Szenvedett, miattam. Miért is gondoltam, hogy akár fél nap erejéig felhőtlenül boldog lehetek amiatt, hogy Jiminnel révbe értünk, és végre együtt lehetünk? Nem elég, hogy titkolózások és egyéb bonyodalmak álltak előttünk, de még itt volt az összetört legjobb barátom is. És J-Hope fájdalma magasan legelöl volt a Jiminnel való kapcsolatom miatti problémák listáján.
Már olyanokon gondolkodtam, hogy bárcsak lenne egy gép, amivel érzéseket veszünk el emberektől, és azzal végérvényesen kitörölnék minden gyengébb érzelmet, amit irántam táplált Hobi. Sohasem érdemeltem meg két ilyen remek ember szerelmét, J-Hope pedig még ennyire sem szolgált rá arra a fájdalomra, amit ekkor érezhetett. Rossz volt évekig ácsingózni utána, de ő nem tudta, hogy szeretem. Míg én most úgy kosaraztam ki, hogy teljesen biztos voltam az érzéseiben, sőt, én is szerelmes voltam belé.
- J-Hope! – szólítottam meg erélyesebben, mint az előbb, mikor kijött a fürdőszobából.
- Ne most, Yoongi! Fáradt vagyok.
- Legalább nézz rám! – fogtam meg a kezét, amit azonnal elkapott. Szóval most már ez lesz? Az érintésemet és a tekintetemet is kerülni fogja?
- Tessék, rád nézek! – Végre láthattam azt a gyönyörű szempárt, ami szomorúbb volt, mint valaha.
- Sajnálom! Úgy sajnálom! Én nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál meg - suttogta. – Csak most összetört a szívem, jobban, mint előtte bármikor. De tudom, hogy én vagyok a hibás. Lassú voltam. Viszont őszintén kívánom, hogy legyetek boldogok. – A szeme könnyek nélkül sírt, miközben a szájával mosolygott.
- Ó, Hobi! Tudom, hogy ezt kívánod, de közben bárcsak ne kellene emiatt összetörnöd!
- Ez van! – rántott egyet a vállán. – Egyébként nyugodtak lehettek, én nem fogok semmit sem elmondani a többieknek, ígérem.
- Köszönöm. – Legszívesebben olyan szorosan magamhoz öleltem volna, amennyire csak tudom, de ebben a helyzetben csak még jobban fájdítottam volna vele a szívét.
- De azért egy valamiben reménykedem – mosolyodott el ismét pár pillanat erejéig. – Hogy az álmunk nem hazudott, és egy alternatív univerzumban tényleg boldogok vagyunk.
- Biztos vagyok benne, hogy van olyan alternatív univerzum, ahol mi a világ legboldogabb párja vagyunk – jelentettem ki, miközben potyogtak a szememből a könnycseppek. Visszagondoltam, nemrég mennyire akartam azt az álmot. Mindennél jobban vágytam arra, hogy ahogy ott, úgy itt is egy boldog párként kirándulgathassunk. Most viszont ezt eldobtam a Jiminnel való jövőmért. De egyre inkább úgy éreztem, hogy az az álom nem volt véletlen, egy másik életben én is J-Hope boldogok voltunk együtt. Ebben az életben viszont az Angyalomat kellett választanom.
- Bárcsak abban az univerzumban élnék! – zárta le ezzel a témát, majd elment otthonról, hisz valószínűleg nem sok kedve volt Jiminnel egy szobában lenni.


J-Hope:

Nagy lendülettel rontottam be az ajtónkon, és mikor megláttam, hogy Yoongi a kanapén ülve várt, még gyorsabb léptekkel indultam a fürdőszoba felé.
- Hobi! – szólított meg, de én csak a kezemmel intettem neki, jelezve, hogy nem akarok beszélni. Nem volt kötelességem és kész.
Miért mindig nekem kellett a legvidámabbnak lennem? Miért mindig nekem volt a feladatom, hogy a csapat napsugara és reménye legyek? Nem lehettem csak egy napra Jung Hoseok, akinek épp összetörték a szívét? Nem lehettem most az az utcatáncos, aki egykor voltam, akinek sokkal egyszerűbb volt az élete? Csak egy röpke napra, had ne kellett volna a mostani életemet élnem! Nem akartam ekkor önmagam lenni. Nem is kifejezetten a boldogságra vágytam, már az is elég lett volna nekem, ha nem lüktetett volna a mellkasomban lévő szívem úgy, mintha kardot döftek volna belé. Suga volt a legfőbb vágyam, aki sohasem lehetett az enyém… Ezzel a ténnyel egyszerűen nem tudtam megbarátkozni.
Direkt mindig volt tartalék ruhám bekészítve a fürdőszobába, az olyan alkalmakra, mint ez, amikor egy-egy izzasztó táncpróba után azonnal a zuhanyzóba rohantam. Így szerencsére nem volt indokom, hogy bemenjek a szobámba, tehát adtam magamnak egy kis időt, míg újra találkozok Jiminnel. Sugat azonban nem tudtam ismét lerázni.
- J-Hope! – szólítottam meg most már sokkal hangosabban és határozottabban, mint az előbb.
- Ne most, Yoongi! Fáradt vagyok. – Ez igaz is volt, de sokkal inkább a szívem, nem pedig a testem volt az, ami igazán elfáradt.
- Legalább nézz rám! – fogta meg a kezemet, ami pár órája még jól esett volna, de most csak azokra a dolgokra emlékeztetett, amiket elveszítettem Jiminnel szemben.
- Tessék, rád nézek! – Végre láthattam azt a gyönyörű szempárt, ami szomorúbb volt, mint valaha.
- Sajnálom! Úgy sajnálom! Én nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál meg – suttogtam, miközben bágyadtan magam elé meredve mosolyféleséget erőltettem arcomra. – Csak most összetört a szívem, jobban, mint előtte bármikor. De tudom, hogy én vagyok a hibás. Lassú voltam. Viszont őszintén kívánom, hogy legyetek boldogok. – Tényleg ezt kívántam, de közben azt is, hogy még ha én nem is lehettem olyan boldog, mint ők, legalább ne fájt volna ennyire a szívem.
- Ó, Hobi! Tudom, hogy ezt kívánod, de közben bárcsak ne kellene emiatt összetörnöd! – Jól ismertem Yoongit, tudtam, hogy ő is mennyire szenved a történések miatt, ezért próbáltam egy kicsit megnyugtatni.
- Ez van! – rántottam egyet a vállamon közben. – Egyébként nyugodtak lehettek, én nem fogok semmit sem elmondani a többieknek, ígérem.
- Köszönöm.
- De azért egy valamiben reménykedem – egy picit el is mosolyodtam, miközben ezt mondtam. – Hogy az álmunk nem hazudott, és egy alternatív univerzumban tényleg boldogok vagyunk – jutottak eszembe a közös kirándulásunk álomképei, amiknek a valóságában ekkor jobban reménykedtem és hittem, mint eddig bármikor.
- Biztos vagyok benne, hogy van olyan alternatív univerzum, ahol mi a világ legboldogabb párja vagyunk – mondta, miközben számos könnycsepp gördült le az arcán.
 - Bárcsak abban az univerzumban élnék! – tettem hozzá, hisz ebben a helyzetben tényleg erre vágytam a legjobban.


   Mindezek után ismét eljöttem otthonról, de hogy merre tartottam, azt nem tudtam. Mivel a pénztárcám a kabátzsebemben volt, így azzal és a mobilommal indultam útnak. Végül egy internetkávézóban kötöttem ki, ahol egy nagy adag kávét rendelve a neten kezdtem el szörfözgetni, méghozzá célirányosan. Sokat emlegették már az ügynökségben, hogy a rajongók igen nagy része szeretné, ha egyes tagok között több lenne, mint barátság, ezért teóriákat készítenek rólunk, valamint rajongói videókat és fanfictionöket. Mindezzel eddig nem törődtem, de most igenis kíváncsi voltam, hogy miket is alkothattak Yoongiról és Jiminről. Először is megtudtam, hogy a ship nevük YoonMin, így a továbbiakban így kerestem rá a dolgokra. Meglepően sok videót találtam róluk, lehet, több nap sem lett volna elég, hogy mindet végig nézzem. Egyesek úgy lettek összevágva, mintha videoklipek lennének, némelyek pedig, mintha egy filmnek az előzetesei lettek volna. De, amik a legjobban fájtak, azok a „Yoonmin is real” című videók voltak. Ezekben konkrét érintéseket, pillantásokat vágtak össze róluk, amiket egyben végig nézve szinte egyértelmű volt, hogy többet éreznek egymás iránt, mint barátság, főleg Jimin Yoongi iránt. Ami nem is volt meglepő, hisz Suganak sokáig felém húzott inkább a szíve. Hogy lehet, hogy rajongók, akik nem is ismerték őket személyesen, már rég rájöttek arra, amire mi, akik együtt éltünk velük nem? De én voltam a legrosszabb, hisz én azt se vettem észre, hogy a legjobb barátom éveken át szerelmes volt belém.


   Ekkor azonban a videóknál is felkavaróbb dolgot pillantottam meg, méghozzá Yoongit és engem kézen fogva sétálni a kávézó előtt. Azonnal ki is rohantam, de mire kiléptem az ajtón, addigra már hűlt helyünk se volt. Így visszasietve a kávézóba, kifizettem a kávémat, mielőtt azt hitték volna, hogy fizetés nélkül akarok elmenni, majd hazaindultam.
Útközben pedig most már nem Sugán és Jiminen járt az agyam, hanem azon, hogy talán tényleg igazam volt, és igenis létezik egy alternatív Yoongi és J-Hope, akik egy pár. De, ha tényleg rá tudtam venni magam, hogy higgyek az alternatív univerzumokban, akkor sem értettem, hogyan is láthattam őket, és az alternatív énemnek a táncelőadásából miért kaptam ízelítőt már kétszer is korábban, és hát persze ott volt a Yoongis közös álmom is. De, ami a legrosszabb volt, hogy ezekről senkinek sem beszélhettem. Elhatároztuk nemrég Sugaval, hogyha újból ilyen furcsaságba futunk bele, akkor azt azonnal megbeszéljük a többiekkel, de most épp nem voltunk abban a helyzetben, hogy ilyesmikről beszélgessünk, így még egy darabig meg kellett magamnak tartanom, hogy mit láttam. 

(Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2 megjegyzés:

  1. Annyira jól írsz! Hihetetlen, hogy mindig adsz indokot, hogy Jimin vagy J-hope felé húzzon a szívem. Nem tudtam (és még most sem tudok) választani közöttük.. Viszont most, hogy Yoongi választott, könnyeztem ezen a részen. J-hope ugyanúgy a kedvencem a csapatból, mint Yoongi, és annyira fájt ilyet olvasnom róla!
    Remélem még sok csavart raksz a történetedbe, kár lenne, ha ilyen könnyen vége lenne.
    Imádom!♡♡ És kérlek, rakd rendbe Hobit valahogy. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Először is köszönöm szépen a dicsérő szavakat. Pont a legjobbkor jöttek, mivel ezzel a történetemmel épp meg vagyok akadva kicsit. De annyit elárulhatok, hogy lesz még itt csavar bőven, amit szerintem ennek a fejezetnek a lezárása előre jelzett.
      Egyébként nekem is Yoongi és Hobi a szívem csücskei a bandából, így aztán eszembe sem jutna úgy befejezni a sztorit, hogy J-Hope boldogtalan. Viszont mindannyiuknak szembe kell nézniük sok nehézséggel, míg eljutnak a boldogsághoz. :)
      Igyekszem azért a folytatással! De nem akarom kényszerből sem írni, mert annak nem lenne jó vége. Inkább jöjjenek most már ritkábban a fejezetek, minthogy silány dolgot adjak ki a kezemből. :)
      Mese

      Törlés