Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 22. fejezet

Huszonkettedik fejezet – Kőbe vésve

Suga:

Két hét betegség és magatehetetlenség után éreztem csak igazán, hogy az egészség mennyire felszabadító tud lenni. De ilyen az emberi természet, mindent csak azután tudunk megbecsülni és értékelni igazán, amikor elveszítjük, vagy ha ott áll a veszélye, hogy elfogjuk. És ez világított rá arra, hogy J-Hope közvetlen akkor kezdett el hozzám másként viszonyulni, miután Jiminnel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ezt valahogy eddig nem észleltem. De abban biztos voltam, hogy nem direkt csinálta ezt Hobi. Valószínűleg korábban nem is sejtette, hogy vonzódott a férfiakhoz is. Legalább erre jó voltam, ráébreszteni, hogy nem csak a nők érdeklik ilyen téren. De maga a gondolat is, hogy más férfival vagy nővel lássam kézen fogva, csókolózva, nagyon furcsa érzéseket váltott ki belőlem. Nem akartam, hogy másé legyen! Abban pedig belegondolni, hogy Jimin beleszeressen valakibe, aki nem én vagyok, még borzasztóbb fájdalmat váltott ki a mellkasomban. Ő azonban azt mondta, hogy nem hiszi, hogy tudna az irántam érzett szerelme ellen bármit is tenni.

Hobi miért nem mondott nekem ilyesmit? Neki is meg lett volna a lehetősége rá. Miért kellett nekem mindkettőjüket megismernem? Ha csak az egyikükkel találkozom, akkor valószínűleg boldog életem lett volna. Olykor el kellett veszítenünk valakit, hogy másra rátaláljunk, de én nem akartam egyiküket sem elveszíteni. De igazából nem is kellett, hanem ahogy azon már napok óta gondolkodtam, mióta felépültem, azt kellett megfejtenem, melyikük iránt érzett szerelmemet leszek képes jobban visszaalakítani baráti szeretetté.

Egy egész éjszakán át gondolkodtam azon, vajon melyiküket szánta nekem a sors. De volt egyáltalán sor? Volt bármi vagy bárki a világon, akinek több beleszólása volt az életembe, mint saját magamnak? Kőbe volt az valahol vésve, hogy Yoonginak Jimint vagy Hoseokot kellett választania? Én nem tudtam ilyesmiről.

Bár úgy lett volna fair, ha Hobival is beszélgetek az érzéseiről, de igazából már semmi és senki nem változtathatott azon, amit a szívem diktált. Döntöttem, teljesen egyedül, mindenféle sors és előre elrendelt erők nélkül. Én, Min Yoongi választottam, hogy kivel járom tovább az utamat.

Legszívesebben az éjszaka közepén kihívtam volna az előszobába elmondani neki, de várni akartam másnapig. Reggel, frissen akartam vele közölni. De mivel én az izgalomtól alig aludtam két órát, így azt nem mondhattam, hogy friss voltam, de hogy borzasztóan boldog, azt már igen. 

Jimin:

Reggel furcsa érzéssel keltem, mintha aznap valami végérvényesen megváltozhatna. Talán Yoongi döntött… Egyszer már próbált velem beszélni a vallomásomról, de még alig épült fel, így tudtára adtam, hogy nyugodtan gondolkodjon rajta, én semmit sem sürgetek. Ez már legalább öt napja volt, így végül is eljöhetett az ideje a döntésének.

Mikor kimentem a konyhába, Yoongi mosolyogva fogadott.

- Jó reggelt! – mondta vidáman, ami reményt ébresztett bennem.

- Neked is! – ültem le mellé, de nem mertem ránézni, úgy elpirultam.

Ekkor azonban kijött Hobi is, aki azonnal levetette magát Suga másik oldalára, és elkezdett mesélni a legújabb dalról, amin épp dolgozott. Yoongi rögtön adott neki egy-két tanácsot, én viszont nem tudtam hozzá szólni a témához, mivel velük ellentétben nem voltam dalszerző. Ez pedig ezen a reggelen, a megérzésem miatt az átlagosnál is jobban fájt.

Sétálnom kellett, úgy éreztem, megfulladok, ha továbbra is benn maradok velük. Így benézve a hűtőbe, gyorsan felírtam pár dolgot egy papírdarabkára, hogy legyen indokom, miért megyek boltba.

Már legalább három perce sétáltam, amikor hallottam, hogy valaki utánam loholt. Megfordultam és Yoongit pillantottam meg magam mögött.

- Jimin, beszélhetnénk? – kérdezte, miközben kapkodta a levegőt.

- Persze. De bármeddig gondolkozhatsz azon, amit mondtam – biztosítottam e felől, mert hónapokat is vártam volna arra, hogy engem válasszon.

- Nem szükséges. Mindent át tudtam alaposan gondolni.

- Ó! – A szívem majd kiugrott a helyéről, mert rettegtem és izgultam is egyben, vajon hogyan döntött.

- Ó, Jimin! – nézett rám könnyes szemekkel. - Bárcsak azt mondhatnám, hogy előre meg volt írva a sorsunkban, hogy mi egy pár leszünk, ami ellen senki nem tehet semmit. De az élet sajnos nem ilyen egyszerű – kezdte baljóslatúan, amitől azonnal könnyes lett az én szemem is. - Rá kellett jönnöm, hogy minden egy döntésen múlik: az én választásomon.

- Semmi baj, Yoongi. Megértem, hogy Hobit választottad. Remek páros vagytok. Megérdemlitek egymást. Én pedig tiszta szívemből örülni fogok a boldogságotoknak – mondtam őszintén, de közben végtelenül szomorúan. Majd elindultam a bolt felé, mielőtt elkezdtem volna zokogni.

- Még nem fejeztem be – fogta meg a kezemet, így visszafordítva maga felé. Éreztem, hogy minden porcikájában remeg. Istenem, mit akarhatott még nekem mondani? – Már két és fél éve szerelmes vagyok J-Hopeba. Talán egy részem mindig is szeretni fogja, mert ő a napsugaram és reményem. De a betegségem alatt, mikor felváltva ápoltattok, rájöttem, hogy az angyalomhoz akarom kötni az életemet, aki nemcsak reményt tud nyújtani a nehézségekben, hanem képes a magasba repíteni és én is őt. Tudom, hogy Hobival is boldog lennék, de én ezek után már mindig csak téged keresnélek benne. Lehet, hogy nem voltunk előre megírva, de ha kell, én akár kőbe is vésem, hogy most már mindig te leszel az első választásom. Szeretlek, Park Jimin. A világon mindenkinél jobban szeretlek. – Közben a kezemet a szívére tette, miközben a rengeteg darab, ami az én szívemről letört az évek alatt, amíg ácsingóztam iránta, most mind visszataláltak a helyükre. Meggyógyultam. A szívem beheggelt.

- Nem csak álmodom?  - kérdeztem rá örömáhítatban.

- Nem, ez a valóság – felelte szeretetteljesen.

- Én is szeretlek, Min Yoongi.

Majd elkezdte a homlokomat simogatni, miközben az ő szemei is megteltek könnyel. Ezután pedig az arca közelített az enyémhez, míg meg nem csókolt.

Kezem a szívén. Az ő keze az arcomon. Az illata az orromban. Az ajka pedig az ajkamon, ahogy arra mindig is vágytam. Igaza volt, hogy ez a valóság, mert ilyen boldogságról álmodni se mertem volna. 

Suga:

Mindenki, aki egy kicsit is ismert, tudhatta rólam, hogy nem voltam egy felhőtlenül vidám ember, sőt nem kis depresszióval küzdöttem. Azonban ez a magába forduló énem volt az, aki miatt annyi saját zenét tudtam szerezni. Olykor féltem, ha egy nap igazán boldog leszek, akkor elszáll majd az ihlet: Suga többé nem ír dalokat, mert nincs mi inspirálná. De mi van, ha valójában nem is ez lesz, hanem csak megváltoznak a dalok hangulatai. Ha ezután más irányba megyek el, a lelkivilágomhoz hasonlóan pozitívabb, vidámabb és nem mellesleg szerelmes dalokat is tudok majd írni. Mert most ez a három szó volt rám leginkább jellemző: pozitív, vidám és szerelmes.

Annyi rossz napot kellett már átélnem. Oly sok fájdalom lepte el az évek alatt a lelkemet. Annyiszor szerettem volna kiállni egy magas szikla tetejére, és még ha nem is leugrani onnan, de legalább kiordibálni magamból az egész világnak, hogy boldogtalan vagyok. Mert az voltam, oly sok éven át. Először csak nem tudtam elfogadni magát a tényt, hogy meleg voltam, ezután pedig jött J-Hope, akibe azonnal beleszerettem, és éveken át ácsingóztam utána. Majd végre felengedtem a szívem köré húzott falamat, így a Napnál is világosabban láthattam, hogy Jimin lesz az, aki megmenti a lelkemet a szikla széléről. Neki mesélhetek majd a bánataimról, rá támaszkodhatok a legrosszabb napjaimon. Az Angyalom, akiért én is mindent meg fogok tenni. Bárcsak ezért ne kellett volna elveszítenem a Napsugaramat!

De ezen a napon, Jimint csókolva tudtam, hogy életemben először végre nem csak jó helyen voltam, hanem pontosan azzal, akivel lennem kellett. Mérlegre tettem a szívem két felét, és az egyik lehúzta a másikat. Jimin angyali fénye többet jelentett számomra, mint J-Hope napsugara. 

   Bár eléggé érdekesen viselkedett Jiminnie, mikor elmondtam neki. Először nem tudtam, hogyan kerülhetnék feltűnés nélkül kettesbe vele, majd mikor Hobi nagyban a legújabb daláról kezdett mesélni, nem tudtam türtőztetni magamat, és rögtön elláttam pár szakmai tanáccsal. Azonban Jimin láthatólag ezen felhúzta magát, és ürügyet keresve elrohant otthonról, én pedig azonnal a nyomába eredtem. Ez egy olyan lehetőség volt, hogy szerelmet valljak neki, amit nem szalaszthattam el.

Nem kezdtem épp a légbiztatóbban a mondókámat, de úgy volt szép, ha a mélyből jövünk fel. Amúgy sem volt egyszerű a döntés, ezt pedig nem is próbáltam tagadni, és felesleges is lett volna, hisz ő maga is jól tudta, mennyit vacilláltam. Azonban a kissé komor kezdést úgy vette, hogy számára kedvezőtlenül döntöttem, és áldását adva a Hobival való kapcsolatomra, már indult is volna elfelé tőlem, amikor visszahúztam.

Kifejtettem neki, hogy egy két és fél éves szerelmet nem könnyű csak úgy kitörölni az ember szívéből – és bár ezt nem tettem hozzá, rajta kívül senkinek sem is sikerült volna az én esetemben -, így J-Hopeot valamilyen szinten mindig is szeretni fogom. A napsugár szerepét továbbra is ő fogja betölteni az életemben; persze csak ha ezek után is hajlandó lesz a legjobb barátom maradni. 

Próbáltam elmagyarázni Jiminnek, hogy a betegségem volt a mérvadó a döntésemben, mikor felváltva ápoltak. Akkor jöttem rá, hogy hozzá akarom kötni az életemet. Ő volt az, aki nem csak reményt tudott számomra nyújtani, hanem akivel együtt tudtunk túlszárnyalni a nehézségeken. De ki kellett azt is mondanom, hogy tudtam, Hobival is boldog lettem volna, de én azok után, amin keresztül mentem Jiminnel az elmúlt időszakban, már mindig csak őt keresném J-Hopeban. Nem hittem a sorsban és az elrendelt dolgokban, így tudtam, hogy nem volt arról semmilyen feljegyzés, hogy Jimin és én mindenképp egy pár kellett, hogy legyünk, de én ettől kezdve akár kőbe is véstem volna, hogy mindig ő lesz az első választásom. Már a világon mindenkinél jobban szerettem.

- Nem csak álmodom?  - kérdezte, miközben megbabonázva nézett rám. Hogy vágytam én már erre a tekintetre?

- Nem, ez a valóság – feleltem lágyan.

- Én is szeretlek, Min Yoongi. – Ahogy ismét kimondta, hogy szerelmes volt belém, azáltal úgy éreztem, hogy igenis kőbe véstük a sorsunkat. Azonban még meg kellett pecsételni a dolgot, méghozzá egy csókkal.

Tudtam, hogy nekem kell kezdeményezni, így először óvatosan elkezdtem a homlokát simogatni, miközben a szemei megteltek könnyel. Végre a boldogságtól, nem a szomorúságtól sírt miattam. Én pedig kénytelen voltam tovább ellenállni azoknak a gyönyörű, telt ajkainak, és megcsókoltam. Amit ott éreztem, arra nem voltak szavak. A világ összes dala sem lett volna elég számomra, hogy kiírjam magamból, mennyire boldoggá tett, hogy Jimint végre nyugodtan a karjaimban tarthattam, és hogy az oly régóta egymásra vágyó ajkaink találkoztak, és mohón, de mégis lágyan falták egymást.

Közben belém nyilallt a felismerés, hogy én azóta vágytam erre a csókra, mióta megpillantottam az első találkozásunkkor. De mielőtt realizálhattam volna, mennyire epekedtem érte, a falam magától felépült, és ez a csók volt az, ami miatt végérvényesen megszűnt létezni. Ekkor tisztult ki igazán a fejem, és értettem meg, hogy azóta vágyom Park Jimin érintésére, szeretetére és nem mellesleg barátságára, hogy legelőször megpillantottam. Bárcsak ne tette volna ezt a szívem! Bár ne lett volna sohase az a fránya fal! De volt, és már furcsa lett volna elképzelni az életemet nélküle és a J-Hope iránti szerelmem nélkül. Talán nem is akartam, hisz minden, ami történt velem az évek alatt, azzá tett, aki jelen pillanatban voltam, és Jimin így szeretett. Bár ő kezdetek óta tisztában volt a szerelmével, mégis, azáltal, hogy rájöttem, én is az eleje óta szerettem, csak tagadtam magam előtt, a bűntudatom végre csökkent.

Talán olykor le kellett zuhannunk a mélybe, hogy annál szebb és hosszabb legyen a szárnyalásunk felfelé. És én nagyon is a mélyben voltam a betegségem végéig, de ahogy a testem, úgy a szívem is folyamatosan kezdett gyógyulni. De tudtam, innen felfelé vezetett az utunk. Még ha a nehézségek miatt, nem éppen felhőtlen szárnyalás várt ránk, de én a legnehezebb utat is bevállaltam volna Jiminért. Ekkor már biztosan tudtam, hogy jól választottam.

(Most az átlagosnál is jobban kíváncsi vagyok a véleményetekre, így minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék.)