2017. szeptember 16., szombat

Tört angol - MarkJin fanfiction - 6. fejezet



Hatodik fejezet – A pillanat



Jinyoung:

- Jinyoung! – szólt Jackson miután kiléptem a fürdőből. – Most kaptam hívást, hogy szabadnapot kaptunk. Csak annyit kell csinálnunk, hogy körbevezetjük Markot az ügynökségen, majd megmutatjuk neki a környéket.
- Aha! Értem. Ez igazán kedves a vezetőségtől – bólogattam, és közben próbáltam azzal biztatni magam, hogy kellően megneveltem már a három „gyerkőcöt”, hogy ne készítsék ki Markot. Érdekes volt, hogy az érkezése előtt tőle féltettem magunkat, most pedig őt féltettem mindünktől.
- Az ám! De ránk fér a múltheti hajtás után.
- Amúgy miért nem nekem szóltak? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. – Általában Jaebumot vagy engem hívnak elsőként.
- Mert én vagyok a vezetője a csoportnak, úgyhogy ezentúl ne is ácsingózz ilyen hívások után! – tette keresztbe a kezét, játszva a nagyfiút.
- Jaj, Jackson! – ráztam a fejem, de tudtam jól, mennyit jelent számára, hogy anno egyöntetűen megszavaztuk a többiekkel, hogy ő legyen a vezetője a triónak.
Azután, hogy megtudták, debütálhatnak, valószínűleg ez volt élete legboldogabb napja. Amit azáltal is tapasztaltam, hogy háromszor vetette rám magát, és kétszer az ölembe is ugrott. De nem volt szívem ellökni magamtól. Mint egy boldog szülő, úgy néztem, mennyire feltölti élettel a megszavazása, még ha kissé kellemetlen helyzetekbe is hozott. Bárhogy legjobb barátok voltunk, én atyáskodtam felette, ezért sem tudtam hyungnak szólítani, de közben ő is sokszor a jó út felé terelt. Most Marknál is ő már előre sejtette, hogy a megérzésem mást súg, mint amit az érkezése után a szívem fog.
- Tudom, hogy féltékeny vagy – jegyezte meg morcosan.
- Dehogy vagyok féltékeny. Sőt, örülök, hogy kaptál egy feladatot, ami során megmutathatod, milyen jó vezető vagy. Amúgy is, te vagy az angol zseni a csoportban, úgyhogy ma csilloghatsz minden szempontból – közben a kezemmel azt mutattam, hogy szeretem.
- Úgy lesz – zárta le ezzel a témát, majd sarkon is fordult, de láttam rajta, hogy amellett, hogy elszánta magát, el is bizonytalanodott, hogy vajon tényleg elég jó-e a feladatra. Én tudtam, hogy az, de nem ártott bedobni a mély vízbe, hogy ő is rájöjjön végre.
- Hú! – fújtam ki a levegőt, mielőtt beléptem a szobámba, ahol Mark maga elé meredve ült a pótágyán. – Jól vagy? – kérdeztem angolul, mire csak bágyadtan bólintott.
Majd megpillantva a mobilomat, egy ötletem támadt. Mi értelme is volt az okostelefonoknak, ha szükség esetén nem vettük kézhez őket? Gyorsan letöltöttem egy fordítóprogramot, hogy azon keresztül tudjunk kommunikálni, amikor Jackson nincs a közelünkben. Amint kész voltam, be is pötyögtem, amit közölni akartam vele, és rányomtam a lejátszás gombra:
- Megyünk körbevezet te ügynökség. Utána mutat város neked meg – tördelte az angol szavakat a fordító program, ami mindkettőnkből kiváltott egy mélyről feltörő nevetést.
Annyira jó volt vidámnak látni, még ha csak pár másodperc erejéig is. Nem találkoztam még senkivel, akinek ilyen gyönyörű mosolya lett volna. Ezért el is határoztam, hogy mindent megteszek a későbbiekben, hogy egyre többet láthassam ilyennek.


Mark:

Miután felöltöztem, nem tudtam mit kezdeni magammal, hiszen nem mertem semmihez sem nyúlni. Ez a szoba nem az enyém volt. Egy este alatt még semmi sem változott, mindenhol Jinyoung dolgai voltak. Én pedig szúró mellkassal néztem a bőröndömre, és ha lett volna hely, akkor eldugtam volna valahova, mert nem akartam, hogy ezt meglátva Junior bármit is átrendezzen azért, hogy helyet csináljon a holmijaimnak.
Végül a pótágyra ültem le, mert csak ott nem éreztem magam akkora betolakodónak, mint amekkora voltam. Meg is fordult a fejemben, hogy felajánlom, hogy szívesen alszok a nappaliban, úgyis volt ott egy nagy kanapé, kicsit összehúzva magam, pont elég lett volna nekem. Ám ekkor Jinyoung félve nyitott be a szobába, majd hirtelen a telefonjához rohant és lelkesen nyomogatni kezdte. Bár nem tudtam, mit csinálhat, de jól esett a lelkemnek izgatottnak látni. Majd benyomott valamit, valószínűleg egy fordítóprogramot, amibe bepötyögte koreaiul, mit is szeretne nekem mondani. De az ilyen programok nem éppen a pontos fordításukról voltak híresek, így elég érdekes brit akcentussal jött a következő szöveg a telefon hangszórójából:
- Megyünk körbevezet te ügynökség. Utána mutat város neked meg. – Ennek a nevetséges beszédnek pedig sikerült valamit átszakítania bennem, hiszen az elmúlt húszon négy órában most nevettem először. Ráadásul ez egy őszinte nevetés volt, amit fokozott az is, hogy Jinyoung ugyanolyan vidáman reagált a program buta beszédére, mint én.
Vannak pillanatok az életünkben, amik mintha hosszabbak lennének a többitől, mert nagyobb jelentőséget tulajdonítunk nekik, vagy csak ott, az adott helyzetben kiragadnak egy csöppet az idő múlásából, és úgy érezzük, megállt körülöttünk minden. Na, hát én pont egy ilyen pillanatot éltem át, közvetlen azelőtt, hogy Jinyounggal abbahagytuk volna a nevetést. Egy pillanat erejéig mélyen egymásba fúródott a tekintetünk, és úgy éreztem, hogy ez a mosoly egy kis idő után sokkal többet fog jelenteni számomra, mint most, hogy minden vágyam az lesz, hogy minél többet kapjak belőle. Hihetetlen, hogy ennyi minden belefért ebbe a pillanatba, de így volt, és nekem borzasztóan szükségem volt rá, hogy legyen mibe kapaszkodnom, és ne kelljen ismét az idegességtől hánynom, mielőtt elindulok velük, hogy megmutassák az ügynökséget és a környéket. Már, ha hihettem ennek a fránya fordítóprogramnak. Bár ezen a napon végtelenül hálás voltam, amiért még ilyen számítástechnikai bakik voltak. E nélkül nem kaptam volna meg azt a jelentőségteljes pillanatot.

Újult erővel, mosolyféleséget varázsolva arcomra, indultam el velük. Az ügynökség már nem volt ismeretlen, de a vezetői irodán, és azon a tánctermen kívül, ahol tegnap voltam velük, nem láttam mást belőle, csak a mosdót. Most azonban elmagyarázták, mi hol van. Azt is megtudtam, hogy külön van énektermük, de megesik, hogy a táncteremben írnak dalokat, és hogy az énekórák is ott mennek, amiket főként Jinyoung tart Yugyeomnak, de azért JaeBum is besegít. És hát itt jöttem én a képbe, hogy fejlesszem BamBamet és Jacksont rappelni.  Én, aki igazából csak autodidakta módon tanultam meg mindent, és nem is gyakoroltam olyan sokat, csak annyit, hogy elég jó legyek ahhoz, hogy felrappeljem a demó dalaimat. Hogy várhatták el tőlem, hogy nálam képzettebb személyeket fejlesszek? Azt hittem, hogy előbb engem fognak kiképezni, nem pedig, azonnal bedobnak a mély vízbe.
- Jól vagy? – kérdezte Jackson, az egyedüli személy, aki képes volt folyamatos kommunikálásra velem.
- Igen – hazudtam.
- Csak mert eléggé elsápadtál – jegyezte meg.
- Ó, minden rendben. – Már fordultam is a másik irányba, hátha akkor a hazudni képtelen arcom nem lesz olyan feltűnő.
- Ha te mondod – hagyta annyiban. – Na, de mivel itt már nincs mit mutatnunk, így nézzünk szét a környéken!
- Ez jól hangzik – erre már pozitívabban tudtam reagálni. 

Maga a város is nagyon tetszett. Bár teljesen más volt, mint Amerika, mégis volt benne valami barátságos, egy cseppnyi fűszer, ami miatt a különbözőségét inkább jónak, mintsem rossznak mondtam volna. 


   Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Jinyoung boldogan néz rám, miközben a nap megvilágította törékenynek ható, világos bőrét. Majd pár másodperc múlva realizáltam, hogy ez azért volt, mert mosolyogtam. Észre se vettem, ahogy a szívem pár perc erejéig megnyugodott és boldogan állt hozzá az egész ideköltözésemhez. Tudtam, hogy Jinyoung arca, ahogy akkor rám nézett, örökre az emlékeimben fog élni, és az a szívet melengető érzés, amit ez kiváltott belőlem.
 
   (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

6 megjegyzés:

  1. Egy valami nem tetszik csak a részekben... Az h túl rövidek... ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott a pont! Sajnos nálam ez általános hiba minden fanficemnél, hogy nem tudok hosszú fejezeteket írni. 1000-1500-nál legtöbbször kifúlok. De remélem, a jövőben ezen tudok majd javítani. Addig is igyekszem frissíteni, amilyen gyakran csak tudok, hogy így kárpótoljam azokat, akik olvasnak. :)

      Törlés
  2. Lehetnek rövidebbek csak sűrűn jöjjenek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszek heti két fejezetet hozni, ameddig csak tudok. :)

      Törlés
  3. Ohh, hát reggel találtam ezt a ficit és kb addig meg sem álltam, míg végig nem olvastam. Nekem nagyon tetszik, főleg a szöveg, mert szépen van megfogalmazva. Negatívumot nem is nagyon tudnék mondani. Várom a folytatást és így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm a kommentedet! Jól esik, hogy tetszik a történet, az pedig külön öröm számomra, amiért kiemelted a fogalmazásomat. Igyekszem minden írásomat a lehető legjobban megfogalmazni, és amennyire tudom, átadni a szereplők érzéseit.
      Remélem, a folytatás is tetszeni fog. :)

      Törlés