Tört angol - MarkJin fanfiction - 3. fejezet

Harmadik fejezet – Ismerős az ismeretlenben

Jinyoung:

Amikor eldöntöttük, hogy Jacksonnal és Jaebummal miénk lesznek a szóló szobák, és végül én kaptam a legnagyobbat, már éreztem, hogy ennek még meglesz a böjtje. Nem is kellett sokat várni rá, hogy megtudjam, mi is az. Amint a hazamenetelről lett szó, rögtön realizáltam, Mark az én szobatársam lesz.

- Nem baj, ha indulás előtt még gyorsan elmegyek a mosdóba? – kérdezte Mark angolul, amit szerencsére megértettem.

- Dehogy – feleltem.

- Jinyoung, gyorsan, míg oda van, beszéljük meg a szobákat! – hadarta Jackson, amint ismét kettesben lettünk. – Ha kell, cserélek veled, és akkor te lehetsz egyedül az enyémben. Tudom, mennyire nem akartad az érkezését, nekem meg nem lenne gond a csere, meg az osztozkodás mással – ajánlotta fel kedvesen, amiért imádtam, de valamiért nem vitt rá a lélek, hogy elfogadjam.

- Aranyos vagy, de megleszek én vele – mondtam végül.

- Biztos? – ráncolta a szemöldökét. – Mert, ha egy-két héten belül állsz elő a szobacsere ötlettel, az elég ciki és egyértelmű lesz, míg most súrlódásmentesen el tudnánk intézni.

- Ja, mert az sokkal kedvesebb, ha most közlöm vele, hogy amint megtudtam, hogy egy szobában leszünk, már rögtön ki is cseréltem veled, mert első látásra unszimpatikus volt! – jegyeztem meg szarkasztikusan, amivel láthatólag elbizonytalanítottam. – Inkább adok neki egy esélyt. Nem voltam sohasem előítéletes, nem pont most és épp vele szeretném elkezdeni. Nem akarok rossz ember lenni – tettem hozzá szomorúan, mert saját magamnak okoztam csalódást a Mark iránti viselkedésemmel.

- Jinyoung, minden vagy csak rossz ember nem – jelentette ki komolyan. – Valami van a levegőben köztetek, és ezt nála is éreztem. Rád félénkebben nézett, de mégis kedvesebben… Nem, megvan: vágyakozóbban.

- Tényleg? – Ez nekem fel sem tűnt.

- Bizony ám! – bólogatott, mert valószínűleg büszkeséggel töltötte el a tény, hogy észrevett valamit, amit nekem nem sikerült.

- Akkor meg még inkább adnom kell neki egy esélyt. Ha pedig nem megy a közös élet, azt ő is érezni fogja, és megbékél vele, ha cserélünk – nyugtáztam ezzel a dolgot.

- Rendben. Ahogy jónak látod – mondta, és persze most sem úszhattam meg egy Jackson féle hosszan tartó ölelést.

Mark:

Indulás előtt kirohantam a mosdóba, mert tetőtől-talpig remegtem. Most mentünk arra a helyre, ami ezentúl az otthonomként funkcionált. De igazán semmi sem lehetett az otthonom, annyira legalábbis nem, mint a családi házunk. Nem is magához a helyhez kötődtem, még úgysem, hogy számtalan emlékem fűződött hozzá, hanem a családomhoz. Az otthonunk ott volt, ahol a szeretteink, a számunkra fontos emberek. Itt pedig nem volt velem senki, akire szerettemként tekinthettem volna. Még legalábbis nem…

Mikor visszamentem a fiúkhoz, épp szoros ölelkezésben voltak, így megilletődve be is akartam zárni az ajtót, de Jinyoung észrevett.

- Mark, mehetünk? – kérdezte, miközben próbálta lehámozni magáról Jacksont, ami nem volt egyszerű feladat; nagyon ragaszkodott hozzá, ez tisztán látszott.

- Igen – feleltem, és közben arról ábrándoztam, hogy egy nap engem is úgy szeressenek, ahogy egymást.

Belépve a dormba, rögtön jóleső látvány fogadott. Két másik fiatal srác éppen filmet néztek, és láthatólag örültek, amikor megpillantottak.

- Hé, te vagy az új fiú? – kérdezte a kisebbik koreaiul, amit nagy büszkeségemre megértettem.

- Igen, én – feleltem.

- BamBam vagyok – nyújtotta a kezét.

- Én pedig Mark. – De a másik srác, Yugyeom is hasonló kedvességgel fogadott.

- Ó, hát megjöttetek! – lépett ki Jaebum egy szobából. – Biztos te vagy a csapatunk új tagja.

- Igen, Mark vagyok – nyújtottam neki is a kezemet.

- Örülök, hogy megismerhetlek. JaeBumnak hívnak – mondta mosolyogva.

- Tudom – csúszott ki a számon, mielőtt gondolkodhattam volna.

- Tudod? – kérdezték Jinyounggal egyszerre.

- Igen. Öhm… - hirtelen lefagytam, és az sem segített a helyzetemen, hogy koreaiul kellett valamit gagyognom. – Szerettem a közös projecteteket – mondtam végül, de ennyiben is akartam hagyni a dolgot. Nem lett volna szerencsés már az első este tudatnom velük, mekkora rajongójuk vagyok. Eredetileg azt sem akartam még elmondani, hogy szerettem, amit csináltak, de ez már így alakult.

  - Aha! – Jinyoungot nagyon meglepte a válaszom, de nem tudtam megállapítani, hogy jó vagy rossz értelemben; talán még maga sem tudta eldönteni. Én viszont így az amúgy is kevés bátorságomat is elvesztettem. - Gyere, megmutatom a közös szobánkat!

- Rendben. – Most viszont én lepődtem meg. Közös szoba Jinyounggal, az első számú idolommal! Ez nem lehetett igaz! Pár órája még azt is hihetetlennek tartottam volna, hogy ezentúl együtt dolgozzak vele, most pedig épp a jövőbeli közös szobánk felé tartottunk.

- Ez lenne az! – tárta ki az ajtót, majd izgatottan várta, miként reagálok.

Az első, ami szemet szúrt, milyen katonás rend volt nála, a másik pedig, hogy rengeteg könyve volt. Rögtön arra gondoltam, ha ezeket mind olvasta, akkor én egyenesen haza is rohanok Amerikába, mert kőbunkónak éreztem volna magam mellette. 

- Kedves kis szoba – csikartam ki ezt magamból koreaiul. Viszont, amit ő mondott, azt már egyáltalán nem értettem, amit észre is vett, így rögtön Jacksonért kiáltott.

- Ide befér a pótágyunk – fordította, amit Jinyoung mondott. – De persze ez csak átmeneti. Biztos, kapsz rendes ágyat – közben pedig bátorítóan mosolygott Junior. Kedves volt, hogy máris egy új ágyon gondolkodott nekem.

- Köszi a segítséget a fordításban – mondtam ezt az anyanyelvemen Jacksonnak, aki egy ünnepélyes meghajlás után kettesben hagyott minket. Ám Jinyoung sem maradt ott sokáig velem, mivel Jaebumért sietett, hogy együtt hozzák be a szobánkba az előbb említett pótágyat.

- Köszönöm, srácok! – Mást se csináltam ezen a napon, csak mindenkinek köszöngettem mindenfélét.

- Nincs mit – mondta Jaebum.

Majd az ajtónkat félig behúzva beszélgettek a túl oldalon. Bár ilyen folyamatos koreai beszédet nem voltam képes megérteni, mégis egy-két szót azért kihallottam: okés lesz, nem baj, nem, biztos, szeretsz egyedül, cserélek, tényleg nem…

Talán szobát akart vele cserélni? Ennyire irritáltam volna már most Jinyoungot?

Ezután megmutatta, hol a fürdő, és mivel már eléggé későre járt, így zuhanyzás után mindketten le is feküdtünk aludni.

- Jó éjt, Jinyoung! – mondtam koreaiul.

- Jó éjt, Mark! – felelte angolul.

Olyan volt, mintha egy hét telt volna el, mióta reggel felkeltem a saját szobámban. Most pedig már Jinyounggal egy légtérben hajtottam álomra a fejemet. Féltem, ha felkelek, kiderül, hogy mindez csak álom volt. De nem volt nekem ilyen jó képzelőerőm, így tényleg meg kellett történnie ennek a napnak. És még milyen napok vártak rám ezután!

Jinyoung:

Yugyeom és BamBam illedelmesen köszöntek Marknak, amit én, mint egy jó szülő, egy-egy fejbólintással helyeseltem. Azonban, mikor Jaebumon volt a sor, Mark elárulta magát, hogy az ő nevét tudja.

- Tudod? – kérdeztünk egyszerre vissza a barátommal.

- Igen. Öhm… - hirtelen köpni-nyelni nem tudott. – Szerettem a közös projecteteket – zárta le ennyivel.

  - Aha! – próbáltam a meglepődöttségemet leplezni, de féltem, sikertelen volt. - Gyere, megmutatom a közös szobánkat! – tereltem el a témát.

- Rendben.

- Ez lenne az! – tártam ki az ajtót izgatottan, hisz az életem legintimebb helyébe engedtem bevezetést neki, ami ezentúl közös volt vele, ebbe viszont a vártnál is furcsább volt belegondolnom.

- Kedves kis szoba – mondta

- Ide befér a pótágyunk. De persze ez csak átmeneti. Biztos, kapsz rendes ágyat – mondtam, de ő tátott szájjal nézett rám, nekem pedig kellett pár másodperc, hogy rájöjjek, ez azért van, mert nem értette, mit mondok. Így gyorsan odahívtam Jacksont fordítani.

Ezek után Jaebumért siettem, hogy együtt hozzuk be az ágyat, mert nem akartam, hogy tovább álljon a szoba közepén Mark, mint akinek nincs ott semmi keresnivalója. Mert bárhogy zavarbaejtő volt, hogy most már ez az ő szobája is volt, attól még ez egy olyan tény volt, amivel meg kellett barátkoznom. És amúgy is, rossz volt ilyen elveszettnek látnom.

- Minden okés lesz veletek? Nem baj, hogy osztozkodnod kell mással? – hívott ki Jaebum, és bár nem zártuk be rendesen az ajtót, szegény Mark koreai tudásán valószínűleg jócskán kifogott a beszélgetésünk.

- Nem, kibírom – feleltem egy elszánt mosoly kíséretében.

- Biztos? Mert tudom, mennyire szeretsz egyedül lenni esténként? Ha kell, akkor cserélek veled. – Akárcsak Jackson, ő is maga elé helyezett, ezért voltak ők a legjobb barátaim.

- Tényleg nem kell, Jaebum. De jól esik, hogy felajánlottad – veregettem meg a vállát.

- Ahogy érzed – zárta le ezzel, én pedig megmutattam Marknak a zuhanyzót.

Miután én is letusoltam, megdermedve álltam a szobám ajtaja előtt. Ahogy sejtettem, ettől a naptól fogva minden megváltozott, már csak azt kellett kivárnom, hogy megbizonyosodjak róla, rossz vagy jó értelemben.

- Jó éjt, Jinyoung! – mondta koreaiul Mark, miután már mindketten az ágyunkban voltunk.

- Jó éjt, Mark! – feleltem angolul, hogy anyanyelvének szavai legyenek az utolsók, amiket lefekvés előtt hal. Hátha így tudtam egy cseppnyi ismerőst csempészni neki az ismeretlenbe.

     (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)